BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Növelné olajbevételeit Szaúd-Arábia

Szaúd-Arábia azzal számol, hogy 80 százalékkal nő az olajexportból származó bevétele 2023-ra az idei évhez képest, és ennek hatására 10 éven belül először keletkezne aktívum a költségvetésében.

A szaúdi kormány által kidolgozott hatéves terv szerint az olajbevétel 801,4 milliárd riálra (214 milliárd dollár, 1 riál=68,41 forint) ugrana 2023-ra az idei 440 milliárd riálról. Ezt a tervét a kormány egyebek között arra építi, hogy a kőolaj ára hordónként 75 dollárra nő (szerda délelőtt az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 65,64 dollár volt). A kormány célul tűzte ki azt is, hogy az olajtermelést az idei napi átlag 10 millió hordóról 11,03 millió hordóra bővíti 2023-ra.

Jövőre már a hatodik egymást követő évben keletkezik hiány a szaúdi költségvetésben, bár a deficit kisebb lesz az ideinél. A szaúdi kormány által a napokban jóváhagyott jövő évi költségvetési hiányt 195 milliárd riálban állapították meg. Ez 1,5 százalékkal kisebb az idei évre tervezettnél.

A folyó évben a költségvetési hiány a GDP 8,9 százalék lesz a tavalyi 13 százalékos deficitet követően. A jövő évi GDP-arányos hiány a tervek szerint nem éri el a 8 százalékot.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.