BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új labort nyitott Debrecenben a Richter

Az új molekuláris biológiai labor az Innovatív gyógyszeripari kutatás-fejlesztés című, közel 5 milliárd forintos projekt részeként készült el.

Átadták a Richter Gedeon Nyrt. új molekuláris biológiai laboratóriumát csütörtökön Debrecenben, az 1,7 milliárdos beruházás húsz új munkahelyet teremt.

Bogsch Erik, a Richter igazgatóságának elnöke elmondta: az új labor a piaci versenyképesség növelése érdekében megvalósított Innovatív gyógyszeripari kutatás-fejlesztés című, mintegy 4,89 milliárd forint összköltségű projekt részeként készült el. A beruházás felét a Gazdaság és Innovációs Operatív Program (GINOP) támogatta.

Laboratóriumi munkatársak a Richter Gedeon Nyrt. új debreceni molekuláris biológiai laboratóriumában az avatás napján, 2018. március 29-én
Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A mostani fejlesztéssel 290-re nőtt a Richter debreceni gyárában foglalkoztatottak száma – tette hozzá az igazgatóság elnöke megjegyezve, hogy a biotechnológiai üzemük további fejlesztésével újabb 120 munkahelyet teremtenek a városban.

Bogsch Erik elmondta azt is, hogy cégük évente több mint 40 milliárd forintot költ kutatás-fejlesztésre, amiben meghatározó a biológiai készítmények aránya.

Az új molekuláris biológiai laboratórium átadása jelentős lépés abba az irányba, hogy nemzetközi szinten is versenyképessé tegyék a hazai biotechnológiai gyártást – mutatott rá a beruházás jelentőségére Bogsch Erik.

Orbán Gábor vezérigazgató hozzátette: olyan k+f technológiák kifejlesztését tervezik a debreceni laboratóriumban, amelyek jelentősen hozzájárulnak a biotechnológiai úton előállított fehérjegyógyszerek hatásmechanizmusának, illetve a fellépő mellékhatások kialakulásának megértéséhez.

A debreceni laboratóriumban kifejlesztendő bioszimiláris fehérjekészítményekkel a daganatos- és autoimmun-betegségekben szenvedő betegeket lehet gyógyítani – jelezte.

A debreceni laboravatást megelőzően megújította több mint egy évtizedes tudományos, kutatás-fejlesztési és oktatási együttműködését a Debreceni Egyetem és a Richter Gedeon Nyrt.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.