BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagyot ugrott a Huawei profitja

Kétszemjegyű növekedést ért el a fontosabb eredménysorokon a Huawei, az okostelef-eladások is felpörögtek, ám a sencseni sajtótájékoztatón elsősorban a céget ért vádakról faggatták a nemzetközi újságírók.

Látványos eredménybővülést ért el tavaly a Huawei, a kínai távközlési készülékeket gyártó társaság minden eredménysoron két számjegyű növekedésről számolt be sencseni nemzetközi sajtótájékoztatón. A cég árbevétele 721,2 milliárd jüan (nagyjából 30,6 ezer milliárd forint) lett, ami éves alapon 19,5 százalékos növekedésnek felel meg.

A nettó profit 25 százalékkal ugrott meg éves összevetésben 59,3 milliárd jüanra. Ezzel egy időben a cash flow a 2017-es 96,3 milliárdról 74,7 milliárdra csökkent.

A beszámoló alapján kutatás-fejlesztésre bevételének több mint 14 százalékát, azaz 101,5 milliárd jüant költött tavaly a társaság, az elmúlt 10 évben összesen 480 milliárdot. A piaci megoszlás tekintetében továbbra is Kínának van a legnagyobb súlya a mérlegben, hiszen innen származik a bevétel 51,6 százaléka.

A hazai porondon elért 372,2 milliárd jüanos bevételhez képest a EMEA térségből 204,5, míg az amerikai piacokról 47,9 milliárd jüan érkezett.

A látványos eredményjavuláshoz nagy mértékben hozzájárultak a megugró okostelefon-eladások, a társaság tavaly 206 millió készüléket értékesített, 35 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Az impozáns számok ugyanakkor nem kötötték le a jelen lévő újságírók figyelmét, az esemény fő témája ugyanis az amerikai szankciókról, illetve a napokban közzétett brit kormányzati szakértők által készített kiberbiztonsági jelentés (GCHQ) volt.

Fotó: MW

Guo Ping, a Huawei soros elnöke szerint a társaságot alaptalan politikai támadások érték az Egyesült Államok részéről pusztán azért, mert kínai cég. Mint fogalmazott: az Egyesült Államok sok területen az élen jár, eben az esetben mégis úgy viselkedik, mint egy sértődött vesztes, aki nem tudja tartani a lépést egy-egy versenyszámban. A folyamatban lévő bírósági ügyről azonban nem kívánt nyilatkozni a az elnök.

A cég tulajdonosi hátterét firtató kérdésekre Guo Ping elmondta, hogy

a társaság részvényeinek 100 százaléka a Huawei dolgozóinak, vagy korábbi munkatársainak kezében van, erről bárki meggyőződhet, ha belenéz a társaság által nyitottá tett részvényesi könyveibe. Ezen a tulajdonosi struktúrán nem is kívánnak változtatni, a tőzsdei megjelenést sem tervezik.

A kínai kormánynak nincs befolyása a cégre, és bár valóban létezik egy olyan jogszabály az országban, mely szerint a társaságok kötelesek együttműködni a hatóságokkal, köztük például a titkosszolgálattal, ám mindez nem a kémkedésre vonatkozik, célja kizárólag a bűnözés, a terrorizmus felszámolása.

Guo Ping szerint a társaság megnyitotta ajtóit, hogy a nemzetközi szakmai szervezetek megtekinthessék a forráskódokat, egyben abbéli reményének is hangot adott, hogy a szektortársak is megteszik majd mindezt. A társaság tavaly novemberben döntött egy kétmilliárd dollár értékű, az egész vállalatot érintő átalakítási programról, amelynek célja a szoftveres folyamatok és a mérnöki precizitás fejlesztése.

Az idei év kapcsán is igen optimista a társaság, a növekedési ütem Guo szerint tartható lesz, az év első két havában 13 százalékkal emelkedtek a bevételek. A 5G-s technológia iránti kereslet érdemben nőtt az elmúlt időszakban, ennek alapján kétszámjegyű növekedést várnak. Guo szerint az elmérgesedett viszony Amerikával sem okozhat súlyos problémát, a cég ugyanis abban bízik, hogy ügyfelei saját érdekük alapján hoznak majd döntéseket és nem hagyják befolyásolni magukat az Egyesül Államoktól.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.