BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szakértő: bizonytalan az amerikai cégek és a Huawei közötti kereskedelem

Továbbra is bizonytalan, hogy kereskedhetnek-e amerikai cégek a Huawei kínai távközlési vállalattal – mondta Bársony Péter IT-szakértő szombaton a köztévében.

A szakértőt azzal kapcsolatban kérdezték, hogy a 19 legnagyobb fejlett és feltörekvő gazdaság, illetve az EU alkotta csoport (G20) oszakai csúcsértekezletén a kereskedelmi kapcsolatok újjáélesztéséről állapodott meg a kínai és az amerikai elnök.

Fotó: AFP

A szakértő kifejtette, hogy az amerikai elnök Twitter-bejegyzése nem oldja fel az amerikai cégek ellen elrendelt kínai szankciókat – ők nem szállíthatnak a Huawei-nek -, a szankciók augusztus 19-én lépnek hatályba. Az amerikai cégek nem találják a helyüket, nem tudják pontosan, hogy mi várható. Augusztus 19-ig a szakértő szerint tisztázódnia kell annak, hogy pontosan milyen termékeket szállíthatnak az amerikai cégek Kínába.

Mint ismert, az Egyesült Államok több fronton igyekszik nehéz helyzetbe hozni Kínát: az amerikai kereskedelmi minisztérium május közepén feltette a Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalatot és 68 leányvállalatát arra a feketelistára, amelyen az Egyesült Államok nemzetbiztonságára vagy külpolitikai érdekeire potenciális veszélyt jelentő cégek szerepelnek. Washington emellett nemzetbiztonsági szempontokra hivatkozva kizárta a Huaweit az ötödik generációs mobilhálózati fejlesztésekből.

Jelentős veszteségekkel járna

 

A Huawei és a ZTE kínai távközlési berendezésgyártó vállalatok kizárása az euró­pai 5G-s hálózati fejlesztésekből 55 milliárd euró többletköltséget és legalább másfél év késedelmet okozna a dolgok internete (IoT) működtetéséhez szükséges ötödik generációs mobil-adatátviteli szolgáltatások beindításában Európában a GSM Association (GSMA) szakmai képviseleti szervezet tanulmánya szerint.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.