BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Elhunyt Novák Ferenc

Meghalt Novák Ferenc Tata. A koreográfus, rendező, etnográfus 93 éves volt.

Augusztus 17-én hajnalban meghalt a 93 éves magyar koreográfus, Novák Ferenc, közismert nevén Tata. A család közleménye szerint kivételesen nagyszerű, gazdag, robbanékony és termékeny életét az utolsó pillanatig szellemi frissességben töltötte. 

A család kiemeli, hogy etnográfusi munkája Kodály és Bartók érdemeihez mérhető, annyira sokat tett a Kárpát-medence sokszínű néptánchagyományának fennmaradásáért. Novák Ferenc alapította a hetvenéves Bihari János Táncegyüttest, művészeti vezetője volt a három évtizeden át működő Honvéd Táncszínháznak, emellett a Nemzeti Táncszínház kitalálója is. 

Novák Ferenc a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és Erkel Ferenc-díjas magyar koreográfus, rendező, etnográfus, érdemes művész. A magyar néptánciskola és a folklór sajátos színházi megjelenítésének egyik megteremtője, a főváros 2021-ben díszpolgári címet adományozott a koreográfusnak, majd 2023-ban Józsefváros díszpolgára is lett.


 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.