BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Oasis

Újra összeáll és turnéra indul az Oasis

A kilencvenes és kétezres évek egyik meghatározó rockzenekara, az Oasis másfél évtizednyi szünet után ismét összeáll: a banda 2025 nyarán öt helyszínen összesen tizenöt koncertet ad majd.

Korábban a Világgazdaság is megírta, hogy a brit Oasis 2009-es feloszlásuk után ismét összeállhat egy turné keretin belül, mára pedig biztossá vált a 90-es évek és az ezredforduló környékének egyik legnépszerűbb és legnagyobb hatású rockzenekara több országban is fellép 2025-ben.

Oasis
Fotó: Liam és Noel Gallagher végre kibékült, 15 év után ásták el a csatabárdot / Fotó: Facebook / Oasis

A britpop stílus egyik zászlóshajójának számító csapat 15 év után hallat újra magáról, hetedik és eddig utolsó nagylemezüket, a Dig out your soult 2008-ban adták ki, színpadra pedig egy évvel később 2009-ben álltak legutóbb.

A hosszú szünet leginkább annak köszönhető, hogy az alapító Gallagher-fivérek régóta haragban vannak egymással, mostanra azonban úgy tűnik, sikerült rendezni a nézeteltéréseiket, s így a közönség újra együtt láthatja őket. Szólóban ugyan koncerteznek a testvérek, főleg Liam, ő például az idei Sziget egyik húzóneve volt, de ezúttal is bátyja, Noel nélkül zenélt.

Egyelőre 2025 júliusára és augusztusára jelentettek be koncerteket, első körben Wales, Skócia, Anglia és Írország területén lépnek fel. 

A turné július 4-én kezdődik Cardiffban, itt másnap is láthatja őket a közönség, majd 11-én, 12-én, 19-én és 20-án következik Manchester, aztán London következik 25-én és 26-án, illetve augusztus 2-án és 3-án. 

Augusztus 8-án és 9-én Edinburgh, 17-én és 18-án Dublin lesz a turné következő állomása. A BBC úgy tudja, a későbbiekben még bővülni fog a turnéállomások listája, így valószínűleg nem feltétlenül kell Cardiffig, Londonig vagy Manchesterig zarándokolni a hazai Oasis-rajongóknak.

A most bejelentett koncertekre augusztus 31-étől lehet jegyet váltani.

A gazdaságnak is adhat egy kisebb lökést Gallagherék visszatérése

A banda nagyszabású turnéja jó hatással lehet az érintett városok gazdaságára - erről a brit zeneipar szereplőit tömörítő ernyőszervezet, a UK Music vezetője, Tom Kiehl beszélt a PA hírügynökségnek, nyilatkozatát a BBC szemlézte

A szakember hozzátette, a turnéból nem csak azok a városok profitálhatnak, amelyek konkrétan otthont adnak egy-egy koncertnek, hiszen valószínűleg az Egyesült Királyság egész területéről és jó eséllyel Európa kontinentális részéről is fognak érkezni a bulikra, őket pedig el kell szállásolni valahol, és természetesen étkezésre, italra is költeni fognak az ott töltött idejükben.

A BBC cikke azt is felidézi, hogy Taylor Swift Eras elnevezésű, nemrégiben véget ért megaturnéja, amely csak az Egyesült Királyságban 17 állomást érintett, becslések szerint több százmillió fontnyi költést generált, nem lenne meglepő tehát, ha az Oasis koncertjei is hasonló hatással bírnának majd.

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.