BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rekordot döntött az Aldi a Szigeten

Több mint 32 ezer vásárló járt már az ALDI-ban a Sziget Fesztivál első öt napján.

Már az első öt nap rekordszámú látogató kereste fel az ALDI üzletét a Sziget Fesztiválon. Az idén egy 375 négyzetméter alapterületűre növelt fesztiválbolt várta a fesztiválozókat, amely kibővített hűtőpulttal, közel 350 termékkel, a látványpékségben a nyolc kasszával és mintegy 45 főnyi személyzettel áll a vásárlók rendelkezésére – olvasható az ALDI közleményében.

Az üzlet melletti GrillTeraszon a korábbi évekhez hasonlóan idén is ingyenesen készre sütik az ALDI fesztiváláruházában vásárolt húsokat, grillkolbászokat. A pop-up bolt kínálatában alkoholmentes italok, reggelik, hűtött termékek , konzervek, édességek is megtalálhatók, és ebben az évben a fagylaltpult is az üzleten belülre költözött.

Fotó: Aldi

Az első napok forgalma alapján

az italok közül messze az ásványvíz a legkeresettebb, közel két és félszer annyi fogyott belőle, mint az összes többi alkoholmentes üdítőitalból együttvéve.

A látványpékségben a tavalyi évhez hasonlóan a császárzsemle volt a legkapósabb, amit a virslis táska, a kenyérlángos és a vajas croissant követnek. A friss zöldségek és gyümölcsök közül a banán, az áfonya és a koktélparadicsom volt a legkelendőbb. A GrillTeraszon marinádozott csirkemellfiléből, hamburgerpogácsából és marinádozott csirkefelsőcomb-filéből sütöttek a legtöbbet, de népszerű volt a grillezett sajt is. A jégkrémek közül a gyümölcsös, a mandulás és a vaníliás-mogyorós ízűek voltak a legkapósabbak.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.