BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Obama az elnök! A Fehér Házba bekopogtatott a történelem - Galéria

A történelem kopogtat a Fehér Ház ajtaján. Minden idők egyik legizgalmasabb kampányának végén percekkel ezelőtt eldőlt, Barack Husszein Obama lesz az Egyesült Államok 44. elnöke. Ő lesz az elmúlt harminc esztendő harmadik demokrata elnöke, az ötödik legfiatalabb elnök. Az első afroamerikai elnök.

Barack Obama az előzetes felméréseknek megfelelően jelentős fölénnyel nyerte el az elnöki széket. A demokrata politikus a változás jelmondatával kampányolt, ezzel nyerve meg az amerikai választókat. Az új elnöktől az Egyesült Államok gazdaságának fellendítését várják.

A demokrata politikus győzelmében jelentős szerepet játszott, hogy a szeptember elején begyűrűző gazdasági világválságért a legtöbben a republikánus kormányzatot okolták. Obama ráerősített erre kampányában, amikor azt hangsúlyozta, riválisának győzelme ennek a politikának a folytatását jelentené. Ennek az üzenetnek a közvetítését elősegítette, hogy ekkor kezdődtek az elnöki viták. A legtöbb szakértő szerint a viták többségét Obama nyerte.

A gazdasági faktor jelentőségét igazolja, hogy a CNN felmérése szerint az éjjeli elnökválasztás során a szavazók 62 százaléka a gazdaság helyzetét tartotta a döntésében szerepet játszó legfontosabb tényezőnek. Obama gazdasági terveinek hitelt adott, hogy megnyerte támogatójának Warren Buffetet.

Ami Obama programját illeti: a pénzügyi válságot az új elnök 175 milliárdos gazdaságélénkítő csomaggal szüntetné meg.  A demokrata jelölt nemzeti egészségügyi programot indítana, amelynek célja minél szélesebb körű pénztári tagság megteremtése. Az energiaellátás terén a megújuló forrásokat preferálja. A legkritikusabb adó-kérdésben Obama a szegényebbeket támogatná: 500-1000 dolláros családi kedvezményeket biztosítana, a jómódúaktól pedig több privilégiumot elvonna.


Ifjabb Barack Husszein Obama 1961. augusztus 4-én született Honoluluban. Édesapja egy kenyai ösztöndíjas diák - idősebb Barack Obama - édesanyja pedig a kansasi származású Ann Dunham. Az új elnök két évig tanult a Los Angeles-i Occidental College-ben, majd innen New Yorkba vitte az útja. Tanulmányait a Columbia Egyetemen fejezte be, politológusként, nemzetközi kapcsolatok szakon.

Ezt követően rövid ideig az üzleti, majd civil szférában dolgozott. Négyéves New Yorki-i tartózkodást követően Illinoisba, Chicagóba költözött, ahol politológusi diplomával a zsebében közösségszervező szociális munkát vállalt, együttműködésben a helyi egyházakkal. "Ekkor jöttem rá, hogy a hitem önmagában nem elég, része kell legyek valamely felekezetnek, különben egyedül maradnék" – nyilatkozta később erről az időszakról. 1991-ben a Harvard jogi karát is elvégezte, magna cum laude.

Elnökválasztás percről-percre 

1996-ban beválasztották Illinois állam szenátusába, amelynek 2004-ig volt tagja. 2000-ben elvesztette a demokrata előválasztást a szövetségi képviselőházi helyért. Miután az elismert politikai stratégia, David Axelrod támogatását elnyerte, 2004-ben - dacolva a képviselőházi kudarccal - újra szövetségi pozicióért indult el, ezúttal egy szövetségi szenátusi széket akart megszerezni. A későbbi földcsuszamlásszerű győzelmében nagy szerepet játszott a júliusi demokrata pártkongresszuson elmondott beszéde, mellyel országos ismertségre tett szert.

"Nincs olyan, hogy liberális Amerika és konzervatív Amerika, csak olyan van, hogy Amerikai Egyesült Államok. Nincs olyan, hogy fehér Amerika, hogy fekete Amerika, hogy latinó Amerika, vagy ázsiai Amerika. Csak olyan létezik, hogy Amerikai Egyesült Államok" – fogalmazott akkor nagy visszhangot kiváltó szónoklatában.

Elnöki ambícióit sokáig tagadta, végül 2007. február 10-én jelentette be indulását az elnöki posztért. A fiatal szenátor stábja fél év alatt hatalmas önkéntes-hálózatot épített ki, kihasználva az internet minden előnyét. Az internetnek köszönhető az is, hogy Obama váratlanul sok támogatói pénzt gyűjtött össze. Weboldalán kicsi összegben, de hihetetlen nagy számban érkeztek a felajánlások. A nagy szervezőerő pedig kezdte meggyőzni a kétkedő pártküldötteket. Így Obamának esélye lett egy tisztes eredmény elérésére a demokrata előválasztások során. A tisztes eredmény helyett aztán hatalmas meglepetést okozott, mikor letaszította a trónról a demokraták "felkent" jelöltjét, a volt First Lady Hillary Clintont.

Alelnök-jelöltjévé a tapasztalt Joe Bident, New Jersey szenátorát választotta. Eleinte a demokrata párt, így Obama erejét is lekötötte a párt egységesítése, hiszen az egykori Clinton-szavazók csak a nyár végére nyugodtak bele az előválasztások elvesztésébe. Ám végül a demokrata párt összezárt és a körülmények is Obama kezére játszottak.

Elnökválasztás percről-percre


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.