BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Közlekedés: kampányolás felsőfokon - Melyik párt, mit ígér?

A közlekedést a parlamenti választásokon induló pártok többnyire a környezetvédelemmel együtt említik programjaikban

A Magyar Szocialista Párt minden nagyvárosban elindítaná a zöld tömegközlekedési operatív programot, hogy olcsóbbá tegye a városi tömegközlekedést, ugyanakkor folytatná a legfontosabb autópályák és a településeket elkerülő utak építését. Létrehozná a közösségi közlekedés regionális szintjét, fejlesztenék a legfontosabb vasútvonalakat a versenyképesség javítására.

Az MSZP a 2010-2014-es parlamenti ciklusra szóló vállalásai között szerepelteti, hogy hosszú távon fenntarthatóvá, költséghatékonnyá tenné a közösségi közlekedést, az államháztartás egyensúlyának érdekében a közösségi közlekedésre fordítható összegek mértékét a következő három évben a GDP 1 százalékában maximalizálná, és adómentessé tenné a közösségi közlekedéssel munkába járást segítő juttatásokat.

A Jobbik számára a közlekedéspolitika nem profitorientált gazdasági kérdés, hanem stratégiai, államigazgatási, környezetvédelmi, népjóléti is, így komplex módon kezelné az ügyet. A vasút versenyképességének növelésére közszolgáltatási szerződésben védené meg a személyszállítást. Fejlesztené a vasúti infrastruktúrát, csökkentené a pályahasználati díjat az autópálya díjához arányosítva. A vasút és az autóbuszok közlekedést rendszerszemléletben, térségi szinten valósítaná meg a regionális közlekedési szövetségeken keresztül, erősítve a vasúti ráhordás szerepét. Budapesten a Jobbik kiemelten támogatná a kötött pályás közlekedés fejlesztését, gyors kapcsolatot hozna létre a belváros és a külső kerületek, a városkörnyéki települések között.

A Lehet Más a Politika hangsúlyozottan környezetvédelmi szempontok alapján fejlesztené a közlekedést. A fenntarthatóság szempontjából kulcsfontosságúnak tartja az üvegházhatású gázok kibocsátásért és a környezetszennyezésért nagy arányban felelős két ágazat: az energiagazdálkodás és a közlekedés fejlesztését. Új adónemként bevezetné a teherforgalmi útdíjat, a behajtási díjat, illetve a számított érték és környezeti kategória alapú gépjárműadót.

Az LMP a városi központoktól távolabb eső településeken élők számára biztosítaná a hozzáférést a közszolgáltatásokhoz, köztük a közlekedéshez is. Támogatnák a térségi közlekedési szövetségek kialakulását, a helyi közösségi közlekedésben sűrítenék és összehangolnák a járatokat, kisebb forgalmú helyeken pedig az atipikus formák elterjedését szorgalmaznák, például a céltaxit, a közösségi kisbuszt.

Az Európai Unió Kohéziós Alap forrásait az LMP kiegészítené és biztosítaná a vasút fejlesztését. A Közlekedés Operatív Programból a városi és elővárosi közlekedés fejlesztésére 2013-ig lehívható több mint 1,5 milliárd eurós keretösszeget a fővárosi dugódíj bevezetésével évi 30-50 milliárd forinttal egészítené ki, a kétes hatékonyságú presztízsberuházások helyett a költséghatékony fejlesztésekre, az elővárosi vonalakra, a kerékpáros közlekedés fejlesztésére és a különböző közlekedési módok közti könnyű váltást segítő infrastruktúra fejlesztésére költenék.

A Civil Mozgalom megszüntetné a közlekedésben a párhuzamosságát. A vasúti és a közúti tömegközlekedést országos és regionális szinten, az érdekeltek bevonásával szinkronizálná. A tömegközlekedők arányát a szolgáltatási színvonal emelésén túl a jobb és kiszámíthatóbb menetrendekkel növelnék. A fővárosban és a nagyobb városokban elengedhetetlen feladatnak tartja a P+R parkolók és kerékpárutak, kölcsönzők, tárolók létesítését. Zöld zónát hoznának létre a fővárosban, és bevezetnék az elektronikus útdíjszedést.

A Civil Mozgalom a szükségesnek tartja, hogy megjelenjen a közlekedésben az energiaválság hatása, támogatnák a csökkentett széndioxid kibocsátású zöld autók és elektromos városi kisautók, buszok elterjedését. Bevezetné a chipkártyás rendszert a járműveken. Újra szabályoznák a gépjárművezető képzést, kulturálttá tennék a vasútvonalak, állomások környezetét. A nagy forgalmú utak, autópályák, főútvonalak mentén 100-500 méteres sávban csak erdő művelést engedélyeznének.

A Fidesz-KDNP az ország gazdasági kapcsolatainak megújítása, szélesítése keretében újfajta regionális kapcsolatot építene ki vezető külgazdasági és befektető partnerekkel, köztük a Duna menti országokkal, gazdaságokkal. A legígéretesebb regionális együttműködés a Kárpát-medencei gazdasági tér újjáépítése lehetne, és ennek érdekében fejlesztenék a logisztikai tereket, a tranzitfolyosókat, feloldanák a határövezetekben meglévő szűk közlekedési keresztmetszeteket. Javítanák a közszolgáltatások minőségét és garantálnák, hogy ezek hozzájárulhassanak a gazdasági és társadalmi versenyképesség megteremtéséhez.

A Magyar Demokrata Fórum programjában nem tér ki a közlekedés témájára, de utal arra, hogy a közszolgáltatások minőségét és hatékonyságát kiemelten kezeli.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.