Hawaii vagy halál: így végzik a diktátorok

Hétfőn elnöki palotájában elfogták és letartóztatták Laurent Gbagbót, Elefántcsontpart elnökét. Az ellenzéki csapatok, francia katonák és ENSZ-erők által végrehajtott akció - úgy tűnik - egy több mint öt hónapos csatározás végére tesz pontot. A tavaly novemberben tartott elnökválasztásokat ugyanis Gbagbo ellenlábasa, Alassane Ouattara nyerte meg, így a nemzetközi közösség őt ismerte el az afrikai ország vezetőjének. A 2000 óta hatalmon lévő Gbagbo azonban nem volt hajlandó belenyugodni a vereségbe, és a hadsereg egy részének támogatásával erőszakkal próbálta biztosítani hatalmának fennmaradását.

A hónapok óta tartó harcokban mintegy 1500 ember vesztette életét, egymillióan pedig otthonuk elhagyására kényszerültek a világ legnagyobb kakaótermelő országában. Ezek során minimum civilek százait mészárolták le, amit természetesen próbáltak egymás nyakába varrni a szemben álló felek.

A hatalmához körömszakadtáig ragaszkodó diktátor regnálását a volt francia gyarmatosítók elleni uszítás és a burjánzó korrupció mellett erőszakos cselekmények sorozata kísérte: a kormányt támogató verőbandák az utóbbi években több alkalommal is vérfürdőt rendeztek az ország legnagyobb városában, Abidjanban.

Azt egyelőre korai lenne találgatni, hogyan végződik a jelenleg egy hotelban fogva tartott Gbagbo ellen indítandó per, annál is inkább, mivel a diktátorok eddig meglehetősen eltérő „pályát futottak be” bukásukat követően.

Többüknek életükkel kellett fizetni uralmuk alatt elkövetett tetteikért. Közéjük tartozik például a 80-as években az Egyesült Államok által még támogatott Szaddám Huszein, akit 2003-ban, az amerikai csapatok által vezetett támadás után fogtak el hazájában. A diktátort végül egy iraki bíróság ítélte halálra a regnálása idején elkövetett mészárlásokra hivatkozva, az ítéletet végre is hajtották.

Huszeinnel ellentétben nem helyi, hanem nemzetközi bíróság előtt kellett felelnie tetteiért Szlobodan Milosevicsnek, Szerbia, majd Jugoszlávia államfőjének. A 2001-ben letartóztatott, népirtással vádolt vezető végül nem érte meg a per végét, és 2006-ban a Hágai Nemzetközi Törvényszék börtönében halt meg, valószínűleg szívroham következtében.

Jelenleg is a nemzetközi bíróság előtt van a 2007 óta Hágában fogva tartott Charles Taylor, Libéria ex-diktátorának ügye, aki ellen 11 rendben zajlik per, többek között gyilkosság és nemi erőszak vádjával. Ha bűnösnek találják, Taylor Nagy-Britanniában kerülhet börtönbe.
Bíróság előtt kellett felelnie tetteiért Augusto Pinochetnek is. A Nagy-Britanniában letartóztatott chilei diktátor azonban egészségi állapotára való tekintettel végül visszatérhetett Chilébe, ahol házi őrizetbe került, és meghalt, mielőtt ítélet születhetett volna ügyében.

Más diktátorok viszont sima”száműzetéssel” megúszták kegyetlenkedéseiket. Hogy csak a legszembetűnőbb példákat említsük: a XX. századi Afrika egyik legkegyetlenebb uralkodóját, az ugandai Idi Amint annak ellenére élhetett Líbiában, Irakban majd végül Szaúd-Arábiában, hogy uralma alatt, 1972 és 1979 között becslések szerint mintegy 400 ezer ember esett politikai és faji tisztogatások áldozatául. (Szaúd-Arábiába menekült egyébként a közelmúltban elkergetett tunéziai elnök, Zin al-Abidin ben Ali is.) A szaúdi kormány azzal a feltétellel adott menedékjogot Aminnak, hogy soha többé nem politizál. Rémtetteiről egyébként megrázó film is készült, „Az utolsó skót király” címmel.

Elkerülte a felelősségre vonást Ferdinand Marcos, a Fülöp-szigeteket húsz éven át feleségével együtt uraló diktátor is, aki 1986-os bukása után az amerikai légierő segítségével távozott a meglehetősen kellemes „menedékhelynek” tűnő Hawaiira. Az elnök 1989-ben bekövetkezett haláláig a Csendes-óceáni szigeten élt, és közben állítólag több milliárd dollárnyi közpénzt menekített ki az Egyesült Államokba és Svájcba. Igaz, a svájci hatóságok később zárolták az illegálisan szerzett vagyont (vagy annak egy részét), és visszautalták a Fülöp-szigeteknek.