BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Sürgetnék a minimálbér-emelés kompenzációjának kifizetését

A minimálbér-emelés költségeinek gyorsabb kifizetését szeretnék elérni a vállalkozások. A vonatkozó minisztériumi terv szerint csak júniusban kapnák meg a pénzt, a cégek eleinte az év elejére számítottak. A második félévben új kompenzációs csomag jöhet. A Nemzetgazdasági Minisztérium által kidolgozott, lapunk birtokába jutott javaslatból az világlik ki, hogy a fél éves támogatást az érintett cégeknek kellene megelőlegezniük.

Nincs hír egyelőre arról, hogy a minimálbér-emelés költségeit június előtt fizetné ki az állam az érintett ágazatok vállalkozásainak, jóllehet a cégek ennél korábbi rendezést szerettek volna elérni.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) által kidolgozott, lapunk birtokába jutott javaslatból az világlik ki, hogy a fél éves támogatást az érintett cégeknek kellene megelőlegezniük. A javaslat szerint a költségvetési törvény módosítása kell ahhoz, hogy a kormány rendeletet adjon ki a támogatásról, a tárca ennek időpontját azonban csak március első felére teszi. A rendelet hatályba lépésével kezdődhetne a kérelmek elkészítése, és benyújtása, amelyre várhatóan május végéig lesz lehetőség. Az egyösszegű támogatás folyósítása folyamatosan történhet június végéig. A minisztérium elképzelése szerint az így megszerzett támogatással augusztus 31-ig kellene elszámolniuk a kérelmezőknek.

A minisztériumi tervezet egy normális és egyszerű kompenzációs módot vázol fel, ez a vállalkozások számára elfogadható lenne. Elvi problémát jelent ugyanakkor, hogy az érintett vállalkozásoknak ezt az összeget meg kell előlegezniük, hiszen éppen a legnehezebb helyzetű ágazatokról van szó – nyilatkozta a Világgazdaságnak Dávid Ferenc. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára kijelentette: emiatt fontos lenne, hogy mihamarabb megegyezés szülessen.
Dávid Ferenc szerint amiatt is indokolt lenne mielőbb rendezni a kérdést, mert nagy mennyiségű kérelemre lehet számítani. „Az érintett ágazatokban hozzávetőleg 250 ezer munkavállaló dolgozik a legalacsonyabb bérszinteken, foglalkoztatóiktól több tízezer kompenzációs kérelem várható.”

A főtitkár szerint problémát jelenthet a második félévben az, ha a növekedés nem indul be, és a fogyasztás nem nő. – Ebben az esetben az érintett ágazatokban a minimálbéres munkahelyek könnyen elveszhetnek. Ha tehát a gazdaság nem indul be akkorra, augusztusban újra le kell ülni a kormányzattal, hogy egy új kompenzációs csomagról tárgyaljunk – tette hozzá Dávid Ferenc.

– Láthatóan megállt a kompenzáció kifizetésének folyamata, ennek egyik oka talán az, hogy törvényt kell módosítani a jogszabályi háttér megteremtéséhez – nyilatkozta lapunknak Pataky Péter. A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke hozzátette: „szakszervezeti részről támogatjuk a munkavállalókat abban, hogy minél előbb megkapják a minimálbér emelésének költségeit. Ez azért is érdekünk, mert úgy látjuk, ezután zökkenőmentesebb lehet az érintett ágazatokban a bértárgyalások menete. A kompenzáció késlekedése ugyanis hivatkozási alapot teremthet a béremelések elhalasztására, vagy elmaradására” – fogalmazott az elnök.

Pataky Péter ugyanakkor hozzátette: „a magyar minimálbér semmilyen összehasonlításban nem számít magasnak, ezért a támogatás lejárta után, az év második felében sem okozhat gondot annak kifizetése. Ha mégis problémát jelentene ez egyes munkáltatóknak, akkor ott a vállalkozással van baj” – mondta az MSZOSZ elnöke.

Szerdán egyeztetnek

A kormány, a szakszervezetek és a munkaadók szerdán egyeztetnek a távolléti díj számításával kapcsolatban felmerült gyakorlati kérdésekről a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának monitoring bizottságában. Szakértők szerint ugyanis az új számítási módból következően akár a minimálbérnél is kevesebbet kereshetnek azok a munkavállalók, akik rövid hónapban, így példáu februárban, mennek szabadságra.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.