BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Női öngyilkos merénylő ölt meg 13 embert Volgográdban

Egy női öngyilkos merénylő miatt halt meg 13 ember vasárnap Volgográdban – írja a Reuters. Ez a második halálos terrortámadás Dél-Oroszországban három napon belül.

Az iszlám szélsőségesek akciói miatt fokozódhatnak az aggodalmak a 2014-es téli olimpiai játékokkal kapcsolatban is, amelyek február 7-én kezdődnek majd a Fekete-tenger partján fekvő Szocsiban.


A mostani öngyilkos merénylő egy ellenőrző kapu előtt robbantotta fel magán a vasútállomás főbejárata előtt – közölték a hatóságok. Legalább 13 embert ölt meg, a sérültek száma egyelőre nem ismert. Egy másik forrás szerint legalább 50 sérültje lehet az esetnek, mivel az épület alsó szintjén kitörtek az ablakok. A szemtanúk olvadt fém- és üvegtörmelékről számoltak be, valamint a földön fekvő emberi testekről.

Korábban szintén egy női terrorista ölt meg hét embert Volgográdban október 21-én hasonlóan egy robbantásos öngyilkos merényletben. Pénteken pedig egy autóba helyezett bomba ölt meg három embert a Szocsitól szintén nem messze fekvő Pjatigorszk nevű városban.

 

Egy női öngyilkos merénylő miatt halt meg 13 ember vasárnap Volgográdban – írja a Reuters. Ez a második halálos terrortámadás Dél-Oroszországban három napon belül.

VG Online-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.