BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nehezen kerülnek be a nők a cégek vezetésébe

Sok akadály elhárult a munkaerőmozgás elől a globalizációnak köszönhetően, azonban a nők mégsem tudnak megfelelő arányban bekerülni a felső vezetők közé – mondta Dunavölgyi Mária, a Corvinus School of Management elnöke a Világgazdaság Nők az üzleti csúcson című konferenciáján.

"Valójában nem üvegplafon jelenségről van szó, miután minden szinten akadály van a ranglétrán. 130 globális cég adataiból az derült ki, hogy a belépésnél a nők aránya 52 százalék, majd vezérigazgatói szinten már csak 2 százalék, a köztes pozícióknál pedig egyre jobban csökken az arány. Az alacsonyabb szinteken magasabb a nők aránya” – emelte ki a BÉT volt vezérigazgatója a konferenciát megnyitó előadásában.

Dunavölgyi Mária elmondta: Európában kvótákkal próbálják a női vezetők arányát növelni, míg USA-ban civil szervezetek dolgoznak ezen az ügyön, azonban eddig egyik modell sem hozta meg a várt eredményt. „Azon országokban, ahol kvótát vezettek be, úgy teljesítik az előírást, hogy a döntéshozók inkább nem executive pozíciókat adnak a vezető testületeken belül” – mondta.

A női felső vezetők aránya tekintetében Magyarország az európai mezőny végén szerepel, nálunk rosszabb adattal csak Ausztria, Németország és Olaszország rendelkezik, amelyek amúgy jelentős befektetőnek számítanak hazánkban – hívta fel a figyelmet.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.