BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Obama: Oroszország agresszorként lép fel

Ha a nemzetközi közösség és az Egyesült Államok Ukrajna mögött áll, akkor az ország képes lehet egy újra viruló demokráciává válni - mondta Barack Obama Varsóban, ahol a nemrég megválasztott ukrán államfővel találkozott. Az amerikai elnök úgy nyilatkozott, a májusi elnökválasztással az ukrán társadalom megmutatta, hogy elutasítják az erőszakot és a korrupciót.

Petro Porosenko a találkozó alkalmával közölte, beiktatását követően bejelenti tervét a kelet-ukrajnai konfliktus békés és gyors megoldására. A bejelentést Barack Obama üdvözölte, majd közölte, hogy további segítségnyújtást kíván Ukrajnának adni, különböző felszerelések formájában, nagyjából 5 millió dollár értékben.

Obama azt is elmondta, hogy az agresszív orosz fellépés Ukrajnával szemben nem összeegyeztethető a szabad és békés jövő előteremtésében. Kiemelte, mélyen elutasítja Oroszország agresszív fellépését és eszközeit.

Az elnök kiemelte, hogy fontos lenne, ha más országok is támogassák az ukrán államfőt és annak új kormányát, többek között a rendőrség és a hadsereg kiképzésben.

Varsóban az amerikai elnök megerősítette azt is, hogy Washington elkötelezett a közép-kelet-európai térség biztonsága mellett. Obama később felszólította Vlagyimir Putyint, hogy törvényesnek ismerje el az ukrajnai elnökválasztás eredményét és hogy találkozzon Petro Porosenkóval - írja a BBC.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.