BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Dél-Koreával hozna létre közös gazdasági alapot Áder

Egy közös gazdasági alap létrehozására tett javaslatot Áder János köztársasági elnök Dél-Koreában annak elősegítésére, hogy a két ország kis- és közepes vállalatai egymás piacára léphessenek – az államfő erről azt követően számolt be újságíróknak, hogy Szöulban fogadta őt Pak Gun Hje köztársasági elnök.

A dél-koreai elnöki palotában, a Kék Házban tett látogatása során Áder János felvetette Magyarország és Dél-Korea tudományos eredményeinek közös hasznosítását, emellett - a turizmus és a vállalkozói kapcsolatok bővítése érdekében - egy közvetlen légi járat elindítását is javasolta a két főváros között.

Dél-Korea első női köztársasági elnökénél tett látogatása után az államfő kifejtette: az elmúlt években kétmilliárd dollárnyi tőke érkezett Magyarországra Dél-Koreából, így az egyik legfontosabb beruházó az országban, vállalatai 23 ezer embernek adnak munkát. Ugyanakkor továbbra is cél a visegrádi négyek országai felé nyitó ázsiai állam befektetői lendületének megtartása, és annak elérése, hogy a dél-koreai cégek bővítsék magyarországi tevékenységüket.

Míg Magyarország inkább az alapkutatásban, Dél-Korea az alkalmazott kutatásban ért el számottevő eredményeket – indokolta Áder János a két ország tudományos együttműködésének bővíthetőségét, amelyre a környezetvédelem, a vízgazdálkodás és az informatika területén látott lehetőséget. Az együttműködést a nemrég felállt Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal is segítheti – fűzte hozzá az államfő.

Ma Áder János továbbutazik Mongóliába, ahol szerdán ünnepélyes keretek között fogadja Cahiagín Elbegdordzs mongol köztársasági elnök. Az államfő találkozik Csimedín Szaikhanbileg miniszterelnökkel is.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.