BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ki lehet-e telepíteni tizenegy millió bevándorlót?

Mindenki Trump ellen - egyre inkább így néz ki az amerikai republikánus elnökjelöltek vitája. Ben Carson ezúttal könnyen megúszta, hogy önéletrajzi könyvében több fontos ponton sem írt igazat.

Tizenegy millió papírok nélküli bevándorlót telepítene ki Donald Trump az Egyesült Államokból - ez volt a most megtartott republikánus elnökjelölti vita egyik központi témája.

A republikánus elnökaspiránsok negyedik vitáján Milwaukee-ban az a nyolc jelölt vett részt a 15-ből, akiknek a népszerűsége legalább 2,5 százalékos - az 1 százalék fölöttiek két órával korábban vitáztak. A népszerűségi listákat vezető Trump volt ezúttal a támadások középpontjában: az illegális bevándorlók kitelepítéséről szóló terveit felháborodottan fogadták a többiek, és a közönségnek sem tetszettek. Jeb Bush még csak annyit mondott rá, hogy a demokraták kezére játszik a családok szétszakításával, John Kasich viszont arról beszélt, hogy ez nem felnőttekhez méltó, buta felvetés. Trump szerint Izraelről volna érdemes példát venni - más kérdés, hogy az Egyesült Államok nem áll háborúban Mexikóval.

Nem ez volt az egyetlen kínos helyzet, amibe az ingatlanmilliárdos belenavigálta magát: látványosan támadta a Csendes-Óceáni Partnerséget, különösen Kína árfolyammanipulációja miatt - láthatóan nem érdekelte, hogy Kína nem tagja ennek a szervezetnek.

Az este egyik fontos kérdése az volt, hogyan reagál a népszerűségi listákon második Ben Carson arra, hogy kiderült: önéletrajzi könyveiben több ponton is hazudott. Az egykori idegsebész meglepően könnyedén megúszta ezt, riválisai nem igazán feszegették a kérdést.

Szóba került Szíria is, ami leginkább Trump-Bush szópárbajt hozott. Trump azt mondta: nem bánja, ha Putyin szétverné az Iszlám Államot - Bush erre azt felelte, hogy nem szabad Putyinnak megengedni, hogy összejátsszon Bassar el-Aszad szíriai elnökkel, ez nem Monopoly. Marco Rubio nála is tovább ment, egyszerűen gengszternek nevezte az orosz elnököt.

Jeb Busht megkérdezték, hogy az USA a világ rendőrsége lenne-e, ha ő volna az elnök - ő erre azt válaszolta: inkább a világ vezetőjeként képzeli el az Egyesült Államokat. Bush ezen a vitán keményebb volt, mint korábban - most már odáig jutott, hogy szerinte Trump valójában Hillary Clinton kampányát segíti. Bushnak szüksége is van az erősítésre: a felmérések most már csak az ötödik helyen mérik őt. A harmadik Marco Rubio az első beszámolók szerint jól jött ki a vitából - ő arról is beszélt, hogy többet kell költeni a katonaságra, mert csak akkor lehet erős a gazdaság, ha biztonságban vannak. Arról is beszélt, hogy a szakoktatást jobban kell támogatni, "több hegesztő kell és kevesebb filozófus". A népszerűségi listákon negyedik Ted Cruznak sem lett volna rossz estéje, de egy kellemetlen hibába belefutott: amikor megkérdezték, melyik kormányzati szerveket zárná ve, a kereskedelmi minisztériumot kétszer számolta. Apróságnak tűnhet ez, de a 2012-es választás előtt Rick Perry népszerűsége akkor kezdett el zuhanni, amikor egy hasonló baki miatt sokkal kevesebben kezdtek el hinni a kormányzási képességeiben.

A helyszíni nézők nem voltak jó véleménnyel Trumpról, de az első közvélemény-kutatások eredményeire még várni kell. A vita előtt Trump épphogy vezetett Carson előtt, 24,8, valamint 24,4 százalékos népszerűségükkel viszont így is elhúztak a többiektől. Rubio az egyetlen rajtuk kívül, akit 10 százalék fölé mérnek (11,8-ra), őt Cruz és Bush követik 9,6, valamint 6 százalékkal. Kasich és Carly Fiorina - aki ma annyival tűnt ki a vitában, hogy megemlítette, riválisaival ellenben ő már tárgyalt Putyinnal, van ebben rutinja - 3-3 százalékon áll. A republikánusok hét további elnökaspiránsa közül Mike Huckabee-t és Chris Christie-t mérik legalább 2 százalék fölé. A demokratáknál hatalmas fölénnyel vezető Hillary Clinton 4,4 százalékponttal verné Trumpot, 1,0-val Busht és 0,8-del Rubiót, ha most tartanák a választást, Carson viszont 4 százalékponttal népszerűbb nála.

A republikánusok következő elnökjelölti vitáját december közepén tartják, a három demokrata elnökjelölt pedig most szombaton vitázik újra. Az előválasztások 2016 februárjában kezdődnek.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.