BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Észak-Korea rendezné reménytelennek tűnő helyzetét

Észak-Korea kész tárgyalni a válság rendezéséről, és ehhez nem támasztja feltételként, hogy nukleáris hatalomként ismerjék el – közölték pénteken a RIA Novosztyi orosz hírügynökséggel orosz parlamenti képviselők, akik az elmúlt napokban Phenjanban tárgyaltak.

Az orosz honatyák elmondták, hogy Phenjan szerint Moszkvának jelentős szerepet kell játszania a rendezésben, Washington viszont nem tárgyalóképes fél. Beszámolójuk szerint a legutóbbi rakétakísérletet Észak-Korea az „amerikai fenyegetésre” való reagálással magyarázta, amellyel szerinte demonstrálta a világnak képességeit.

Kim Dzsong Un, Észak-Korea vezetője
Forrás: AFP

Az orosz törvényhozókat fogadták az észak-koreai parlamentben, de a külügyminiszter-helyettessel és az állampárt külügyi bizottságának elnökével is tárgyaltak.

Hangot adtak Moszkva rakétakísérlettel kapcsolatos álláspontjának. Elítélték a ballisztikus rakéta felbocsátását és reményüket fejezték ki, hogy a felek megőrzik higgadtságukat, hogy a Koreai-félszigeten létrejött helyzet ne a legrosszabb forgatókönyv szerint alakuljon tovább.

https://www.vg.hu/kozelet/eszak-korea-vegleg-elszigetelodhet-vilagtol-696189/

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.