BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ragaszkodik a vámunióhoz a brit gazdaság

Nagy-Britanniának be kell tartania a Brexit-menetrendet, figyelmeztetett Angela Merkel német kancellár. A brit gazdasági élet egyre erősebb nyomást gyakorol a kormányra, hogy az ország legalább részben maradjon az európai vámunió tagja.

Angela Merkel még mindig arra kíváncsi, hogy pontosan milyen céljai vannak Nagy-Britanniának az Európai Unióból való kilépéssel. A német kancellár Theresa May brit kormányfővel folytatott pénteki tárgyalása után tartott sajtótájékoztatóján figyelmeztetett, hogy Londonnak be kell tartania a kidolgozott menetrendet, és szorít az idő.

May megígérte, hogy „mond majd valamit a következő hetekben” arról, hogy milyen jövőbeni kereskedelmi kapcsolatokat képzel el az EU-val, de ismét kiemelte, hogy ez „nem egyirányú utca”. A Reuters értesülése szerint a kormány például ismét megpróbálja átverni Brüsszelen azt a korábban már elutasított tervet, amelyet a londoni City támogat, mert általa a pénzügyi szolgáltatási szektor a kilépés után is hozzáférhetne az EU egységes belső piacához. Két név nélkül nyilatkozó kormányzati illetékes elmondta, hogy azt akarják, hogy a két fél kölcsönösen elismerje egymás szabályozói és felügyeleti rendszereit. A Financial Times értesülése szerint ehhez társulna egy konfliktusmegoldó rendszer is, amely különböző feltételeket határozna meg, például előírhatná a tőkekövetelmények szigorítását olyan esetekben, amikor a megfigyelő mechanizmus túl nagy divergenciát tár fel bármely fél részéről a közösen elismert szabályozói és felügyeleti előírásoktól.

Teheresa May (b) megígérte, hogy a következő hetekben „mond valamit” arról, hogy milyen kereskedelmi kapcsolatokat képzel el az EU-val
Forrás: AFP

A tárgyalások következő fordulóját e héten tartják, és Brüsszel továbbra is várja a brit ajánlatokat. A brit köztisztviselők „nagyon kompetens tárgyalópartnerek”, csak a „világos politikai irány” hiányzik, figyelmeztetett Sabine Weyand, az Európai Bizottság helyettes főtárgyalója, aki szerint ennek az oka az, hogy nem ért véget a politikai vita az Egyesült Királyságban.

A Brexit volt az egyik fő témája May beszédének a müncheni biztonságpolitikai fórumon is. A kormányfő megerősítette: szó sem lehet egy második Brexit-népszavazásról. Gyakorlatilag szoros biztonságpolitikai együttműködést ígért a kereskedelmi megállapodásért cserébe, ezt azonban Jean-Claude Juncker, az EB elnöke lesöpörte az asztalról. Nagy-Britannia az EU egyetlen tagállama, amelyik a GDP 2 százalékát költi védelemre, katonai képességei miatt azonban nem számíthat előnyösebb kereskedelmi egyezményre, jelentette ki Juncker.

Egyre erősödik a nyomás a kormányra otthon is a tárgyalások folytatása előtt. May többször kijelentette, hogy az ország az EU-val együtt elhagyja az európai vámuniót is, ezt azonban a brit kkv-k elsöprő többsége ellenzi, derült ki az eddigi legalaposabb felmérésből, amelynek során több mint 80 céget és kereskedelmi szövetséget kérdeztek meg. Hasonló a nagyvállalatok véleménye is: a cégvezetőket és jelentős befektetőket tömörítő Institute of Directors hibrid kereskedelmi egyezményt sürget részleges vámunióval. Az Independent beszámolója szerint ez lehetővé tenné, hogy a kulcsfontosságú brit vállalatok versenyképesek maradjanak, ugyanakkor a kormány is betarthatja az önálló kereskedelmi politikára vonatkozó ígéretét. A részleges vámunió a gazdaság két legfontosabb területét, az ipari termékeket és a feldolgozott agrártermékeket érintené.

Nem vásárolnak a szigetországban

A vártnál jelentősen kisebb mértékben, 0,5 százalék helyett csupán 0,1 százalékkal nőtt januárban a brit kiskereskedelem értékesítése decemberhez képest. Ugyanilyen mértékű volt az emelkedés negyedéves összehasonlításban is, miközben a tavaly decemberrel zárult három hónapban még 0,5 százalékkal nőtt a forgalom. Ez volt a leggyengébb havi és negyedéves eredmény tavaly április óta. | VG

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.