Idén negyvenéves a digitális lézeres hangrögzítés

Negyven évvel ezelőtt, 1979-ben a Philips jelentette be a Sonyval karöltve, hogy új hangrögzítési technológián dolgozik, és ekkor mutatta be az új technikát, a CD-t. Az első ilyen lemezek 1982-ben kerültek a boltokba, az első CD az ABBA egyik nagylemeze volt (itthon 1986-ban egy Omega-album).

A CD-k meglepő módon a komolyzene kedvelőit ejtették rabul szinte azonnal, mert tiszta hangzást biztosítottak, a digitális rögzítéssel kiszűrhetők voltak a zavaró zörejek.

Mindez azért érdekes, mert hozzáértők szerint az analóg technikával rögzített bakeliteken a zene jobban élvezhető, mint CD-n. Annak idején a legtöbb CD-re klasszikus zene került. A popipar akkoriban a kazettát, a mágnescsíkos hangrögzítést részesítette előnyben, mert az ahhoz használt eszközök (walkman) nagyon népszerűek voltak a fiatalok körében. A discman megjelenésével és elterjedésével figyeltek fel a zenei kiadók a CD-ben rejlő lehetőségekre. Addig a komolyzene mellett ezt az eszközt elsősorban adatrögzítésre használták.

A kilencvenes évek első felére a CD teljesen átvette a kemény műanyag hanghordozók szerepét, ekkor már nemigen akadt olyan kiadó vagy zenekar, amely bakelitben gondolkodott. (A műanyag lemezek anyaga valójában sosem volt bakelit, ez csak egy jelző. A lemez keménysége és színe éppen olyan, mint a bakelité, de a lemezek műanyaga hőre lágyul.) Ezek a préselt lemezek a gramofonon lejátszható sellak- (természetes gyanta) borítású lemezeket váltották. A műanyag lemezes hangrögzítés technológiáját, a nagy elődöt, a fonográfot Thomas Alva Edison dolgozta ki (bár egy hasonló eszközt már húsz évvel korábban bejegyeztek.)

A fonográftól a surroundig

A fonográf elve egészen a CD megjelenéséig uralta a hanghordozók piacát. A 19. században feltalált viaszhenger műsorideje 2 perc volt, házilag is lehetett rögzíteni rá hangot, de az élettartama csak két-három lejátszásnyi volt. A gramofon feltalálásával elkezdődött a kemény gumiból készült lemezek gyártása, ezek előnye a könnyű sokszorosíthatóság, viszont gyenge volt a minőségük, lejátszási idejük oldalanként 5-6 perc volt. Ezt váltották a sellakkal bevont mikrobarázdás vinyllemezek, amelyek minősége a gyártási fegyelemtől függően nagyon jó is lehetett. Utánuk jöttek a hőre lágyuló kemény műanyag lemezek, amelyekre már 45-50 perces hanganyag is ráfért (az A és B oldalra összesen). Ez a technológia nagyjából száz évig tartotta magát a lemeziparban, bár a hangrögzítésben a mágnesszalagos technika is jelentős sikereket ért el. Aztán a digitális hangrögzítés teljesen háttérbe szorította az analóg technikát.

A CD-k elterjedésével és a technológia fejlődésével egy időben a kiadók leálltak a mágnesszalagos hanganyagok kiadásával, az ipar a CD-k felé fordult.

A legigényesebb zenerajongók viszont elpártoltak a CD-ktől, ragaszkodtak a mágneses hangrögzítő eszközökhöz, például a videómagnóhoz.

Nem sajtóhiba, a CD-k hódításával egy időben a hangzásra kényes felhasználók rájöttek, hogy a videómagnó szalagjára több sávban lehet zenét rögzíteni, csak a megfelelő módon kell összekötni az erősítővel. Az így rögzített hanganyag (a külön sávoknak köszönhetően) ha a kezdetlegesen is, már alkalmas volt surround hangzásra.

Az idő előrehaladtával a kazetta teljesen eltűnt a piacról. Csak a mikrokazetták tartották magukat, amelyekre a vonalas telefonok rögzítették az üzeneteket. A telefontechnika változásával azonban ez az eszköz is eltűnt a rendszerből.

Ma már olyan egyszerű CD-re írni, mint anno rádióból magnószalagra zenét felvenni. A mai CD-írók annyira megpörgetik a lemezt, hogy a pereme 242 kilométer per órás sebességre gyorsul. Az újraírható CD, főleg a rámásolható hatalmas zenei anyag miatt, újraformálta a zenei jogdíjak piacát. Az összes eszköz árába beépült az átalánydíj, amelyet a szerzői jogvédő szervezetek osztottak szét. Közben a CD helyett a zenei és videóanyagokat egyre többen a számítógép merevlemezére rögzítették, majd megjelentek a zenei megosztók, amelyek miatt a CD használata okafogyottá vált, a pendrive jött helyette. Így ma már nincs új zenei hanganyag, amelynek terjesztését CD-re írva oldja meg a kiadó.

Viszont a bakelitek ismét aranykorukat élik, a régi zenei hanganyagok ezzel a technikával ismét eladhatók, ráadásul nem is olcsón.