BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Trump: A világ túl sokáig tűrte Irán viselkedését

Az amerikai elnök a Fehér Házban tartott beszédet az amerikai–iráni konfliktussal kapcsolatban.

A világ túl sokáig tűrte Irán viselkedését – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban tartott beszédében szerdán.

Az elnök Mike Pence alelnök, Mike Pompeo külügyminiszter, Mark Esper, a védelmi tárca irányítója és Mark Milley, a vezérkari főnökök egyesített bizottsága vezetője jelenlétében fejtette ki az amerikai álláspontot az iráni-amerikai viszályban kialakult helyzetről.

Elmondta:

a kedd éjjeli iráni csapásméréseknek nincs amerikai áldozatuk, az anyagi károk nem jelentősek.

Az elnök az amerikai katonákat ismét a világ legjobban felkészült hadserege tagjainak nevezte. Dicsérte a „nagyszerű hadsereget és katonai felszerelést”, és hozzáfűzte: „ez azonban nem jelenti azt, hogy ezt használnunk is kell”.

Nem akarjuk használni (a katonai erőt). Az amerikai katonai és gazdasági erő a legjobb elrettentés

– fogalmazott. Úgy vélekedett, hogy a kedd éjjeli csapásmérések után Teherán „kezd visszalépni”.

Trump hangsúlyozta: a világ az 1979-es iráni iszlám forradalom óta tűrte Irán tevékenységét. „Ennek az időszaknak vége” – szögezte le. Hangsúlyozta azt is, hogy

Iránnak fel kell hagynia „az egész civilizált világot fenyegető”, nukleáris fegyverek előállítását célzó atomprogramjával és a terrorizmus támogatásával is.

Fotó: AFP

A potenciális terroristáknak küldött „erős üzenetnek” minősítette Kászim Szulejmáni tábornok, az iráni Forradalmi Gárda Kudsz nevű különleges egysége vezetője megölését. Megismételte, hogy Szulejmáni kezéhez amerikaiak vére tapad, és likvidálása előtt újabb támadásokat készített elő amerikai érdekeltségek ellen.

Amíg én az Egyesült Államok elnöke vagyok, Iránnak nem lesz atomfegyvere

– ismételte meg korábbi álláspontját az elnök. Felszólította az Egyesült Királyságot, Németországot, Oroszországot, Kínát, Franciaországot, hogy szintén lépjen ki a 2015-ben aláírt többhatalmi atomalkuból. Szorgalmazta, hogy a világ nagyhatalmai kezdjenek újabb tárgyalásokat egy Iránnal kötendő új megállapodásról. Az amerikai kormányzatot késznek nevezte e tárgyalásokra, mint fogalmazott: Washington kész tárgyalni mindenkivel, aki békességet akar. Ahogyan fogalmazott:

mindannyiunknak együtt kell munkálkodnunk egy Iránnal kötendő megállapodásáért, hogy a világ biztonságosabb és békésebb hely lehessen.

Trump kifejtette: miközben az amerikai kormányzat az újabb válaszlépések lehetőségeit fontolgatja,

azonnali hatállyal új, erőteljes gazdasági szankciókat rendel el.

Ezek mibenlétéről azonban nem közölt részleteket. Leszögezte ugyanakkor, hogy nem akar katonai erőhöz folyamodni, mert szerinte az elrettentés legjobb eszköze a gazdasági szankció.

Megjegyezte azt is: az Egyesült Államoknak nincs szüksége a közel-keleti olajra.

Az elnök bejelentette: a NATO-t arra fogja kérni, hogy vállaljon aktívabb szerepet a Közel-Keleten és a térség békefolyamatának elősegítésében.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.