BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az ELTE TTK betiltotta az órák jelenléti megtartását

Nem lesz személyes oktatás a karon. Az online nehezen kivitelezhető gyakorlatokon viszont részt vehetnek a hallgatók.

Borulhat az úgynevezett hibrid oktatási rend bevezetése az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Természettudományi Karán, miután a járványhelyzet sokkal gyorsabban romlik, mint azt a kari vezetés remélte.

A dékán minden előadás és szeminárium jelenléti megtartását betiltotta a karon. Az online nehezen kivitelezhető labor- és terepgyakorlatok egyelőre megtarthatók hagyományos formában

írja a hvg.hu a kar honlapján található tájékoztatóra hivatkozva.

Fotó: Shutterstock

Dr. Kacskovics Imre dékán közölte:

A gyors intézkedéssel az a célunk, hogy egyrészt minden eszközzel védjük kollégáink és hallgatóink egészségét, másrészt maximalizáljuk annak esélyét, hogy a félévek teljesítéséhez elengedhetetlen gyakorlatok megtartása folytatódhasson (ne alakuljanak ki oktatókat és hallgatókat karanténba kényszerítő helyi terjedési láncok).

A kar azzal indokolja a döntést, hogy az „elmúlt napok fertőzési hulláma nagyon magas arányban érinti az egyetemi hallgatók korosztályát, számos fertőzési góc egyetemi (nem ELTE!) szervezésű rendezvényhez, illetve jelentős részben fiatalok által látogatott szórakozóhelyekhez köthető.”

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.