BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szinte teljesen lezárják Londont

Az eddigi legmagasabb járványkészültségi fokozatnál is szigorúbb korlátozások lépnek életbe Londonban és Délkelet-Angliában.

Az eddigi legmagasabb járványkészültségi fokozatnál is szigorúbb korlátozások lépnek életbe vasárnaptól Londonban és Délkelet-Angliában, miután ezekben a térségekben az eddigieknél sokkal gyorsabban terjedő új koronavírustörzs jelent meg

– közölte szombat este Boris Johnson brit miniszterelnök.

Fotó: TOBY MELVILLE / POOL / AFP

Johnson és Sir Patrick Vallance professzor, a brit kormány tudományos főtanácsadója egyaránt hangsúlyozta a Downing Streeten tartott sajtóértekezleten, hogy egyetlen vizsgálati adat sem utal olyan változásokra, amelyek az új koronavírus-mutációt a korábbi változatoknál súlyosabb megbetegedések előidézésére tennék alkalmassá, és semmi nem utal arra sem, hogy az eddig kifejlesztett védőoltások kevésbé lennének hatékonyak az új törzzsel szemben.

A fő változás az, hogy az új variáns fertőzőképessége sokkal, akár 70 százalékkal is meghaladhatja az eddig azonosított változatokét, és ez máris látszik a járvány terjedési sebességén az érintett térségekben.

Londonban és környékén ezért vasárnaptól szinte teljes zárlat lép életbe, az itt élők csak kivételes indokokkal hagyhatják el lakóhelyüket, és karácsonykor sem látogathatják egymást otthonukban.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.