BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Törökországban is erős földrengés okozott pánikot

Közepesen erős földrengés rázta meg pénteken Törökország nyugati tartományát, Izmirt, ami pánikot okozott a lakosok körében és romba döntötte egy mecset minaretjét – jelentették be helyi tisztviselők.

Autumn in Izmir
Fotó: Isa Terli / Anadolu Agency via AFP

A török katasztrófavédelem szerint a 4,9-es erősségű rengés középpontja Izmir Buca kerületében volt, és – hely idő szerint – hajnali 3 óra 29 perckor történt.

Legalább két ember megsérült azt követően, hogy otthonát elhagyva félelmében a magasból leugrott – közölte Szulejmán Soylu belügyminiszter a Twitter közösségi oldalon.

Izmir polgármestere, Tunc Soyer azt mondta, hogy a kidőlt minareten kívül nem érkezett jelentés nagyobb károkról.

 

A pánikot, a félelmet és a lakosok riadalmát leszámítva nem kaptunk semmilyen negatív jelentést

 

– nyilatkozta Soyer a HaberTürk televíziónak.

A földrengés napokkal azután következett be, hogy Izmir megemlékezett a 2020. október 30-án 117 ember életét követelő 6,6-es erősségű rengés áldozatairól.

Törökország jelentős törésvonalakon fekszik, és gyakran rázzák meg földmozgások. 1999-ben az ország északnyugati részét sújtó erős rengéseknek mintegy 18 ezer halottja volt.

Földrengés rázta meg Romániát

Mérsékelt erejű földrengés rázta meg csütörtök reggel Románia délkeleti részét, amely a romániai Országos Földtani Intézet (INFP) szerint 5,3-es erősségű volt.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.