BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az Egyesült Államok nem ért egyet Gáza újramegszállásával

Az Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője kiemelte, hogy bár az Egyesült Államok és Izrael barátok, de nem kell mindenben egyetérteniük.

Az Egyesült Államok ellenezné, ha Izrael újra megszállná a Gázai övezetet a konfliktus után – közölte a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője, Joe Kirby, miután Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök hétfőn azt nyilatkozta, hogy Izraelnek „a háború után is lesz biztonsági felelőssége Izraelnek a Gázai övezetben”.

Fotó: AFP

Kirby elmondta, hogy „Izrael és az Egyesült Államok barátok, de nem kell mindenben egyetértenünk”, és hogy „Netanjahu és Biden nincsenek mindig pontosan ugyanazon a véleményen minden kérdésben”, szerintük nem az a megfelelő lépés, hogy az izraeli erők újból megszállják a Gázai övezet, amint vége a konfliktusnak – áll a The Guardian tudósításában.

Netanjahu azt mondta korábbi kijelentése kapcsán, hogy

Gázát azoknak kell kormányozniuk, akik nem akarják folytatni a Hamasz útját.

Netanjahu úgy véli, hogy „meghatározatlan ideig Izraelé lesz az általános biztonsági felelősség”, és kiemelte, hogy „mint láthattuk, ha nincs meg ez a biztonsági felügyelet, akkor olyan mértékű lehet a Hamász terrorjának kitörése, amelyet elképzelni sem tudunk”.

Jelenleg a Hamász irányításával iszlamista szervezetek robbanószerkezeteket telepítenek az utakra Ciszjordániában. Az izraeli biztonságiak azt nyilatkozták, hogy „továbbra is azon fogunk dolgozni, hogy feltárjuk és hatástalanítsuk a haderőinket és cselekvési szabadságunkat veszélyeztető szerkezeteket”. Elmondásuk szerint a polgári infrastruktúra elleni támadás több ezer embert, köztük gyermekeket is veszélyeztet nap mint nap.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.