BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megvan, mikor kezdődik a tűzszünet a Gázai övezetben

Péntek reggel hétkor kezdődik a tűzszünet a Gázai övezetben, délután 4-kor adják át az első izraeli túszokat.

Péntek reggel hétkor kezdődik a tűzszünet a Gázai övezetben, délután 4-kor adják át az első izraeli túszokat – közölte a katari külügyminisztérium szóvivője csütörtökön izraeli médiajelentések szerint.

Israelis march from Tel Aviv to Jerusalem in demand of prisoner exchange
Fotó: NIR KEIDAR / AFP

Korábban már tudni lehetett, hogy az eredetileg csütörtökre tervezett tűzszünet leghamarabb pénteken valósulhat meg, végül ez is valósult meg.

A szabadon engedendő izraeli túszokat a palesztinok a Nemzetközi Vöröskeresztnek adják át, a szervezettől pedig az izraeli hadsereg fogja átvenni őket.

A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága viszont azt állítja, hogy „nem szerzett tudomást” semmilyen olyan megállapodásról, amelyet Izrael és a Hamász kötött, és amely lehetővé tenné, hogy munkatársai meglátogassák a gázai túszokat.

A szerdai közlés szerint legkevesebb ötven izraeli gyerek, illetve nő szabadulhat ki a Gázai övezetet uraló iszlamista terrorszervezetek fogságából a katari közvetítéssel megkötött fogolycsere-megállapodás alapján. A tűzszünet alatt szabadul engedett foglyok fogadására több izraeli katonát is szakpszichológusok készítettek fel.

A tűzszünet idején, naponta hat órán át Izrael drónokról sem követheti a Hamász és a többi iszlamista szervezet mozgását az övezetben. A megállapodás szerint az övezetbe beléphet élelmiszert és orvosi segélyt szállító háromszáz teherautó.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.