BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

További magyar túszok kiszabadításán dolgozik a kormány

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter brüsszeli beszédében elmondta, hogy mindent megtesznek azért, hogy a már három szabadon engedett túszon kívül a másik két foglyot is elengedje a Hamász. Ennek nehezítő körülménye, hogy a terrorszervezet egyelőre gyermekeket és nőket engedett szabadon, a fennmaradó két magyar túsz pedig férfi.

A kormány a lehetséges további két magyar túsz szabadulását is megpróbálja majd előmozdítani, amint a nők és gyermekek után erre a férfiak esetében is megnyílik az út a Gázai övezetben – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben. A minisztérium közlése szerint a tárcavezető az európai uniós külügyi tanács ülését követő sajtótájékoztatóján kérdésekre válaszolva üdvözölte az Izrael és a Hamász terrorszervezet közötti tűzszünetet, minthogy az túszok szabadon bocsátását, emberi életek mentését tette lehetővé.

Szijjártó Péter
Fotó: Király Márton / Szijjártó Péter Facebook

Szijjártó Péter elmondta, a szélsőségesek világossá tették, hogy egyelőre csak nők és kiskorúak elengedéséről lehet szó, és az öt elhurcolt magyar állampolgár közül hárman estek ezekbe a kategóriákba, ők már szabadok. Ennek kapcsán leszögezte, hogy az utóbbi hetekben sokszor beszélt a katari külügyi államminiszterrel, akinek a segítségét kérte, és kollégája biztosította is erről, továbbá folyamatos tájékoztatást nyújtott a tárgyalások állásáról, amiért köszönettel tartozik Magyarország.

Mindkétszer tudtuk előre már aznap hajnalban, hogy a magyar túszok neve rajta van azon a listán. Egyszerűen azért nem hoztuk ezt nyilvánosságra, mivel azzal veszélyeztettük volna az akció sikerét, a kimentett túszok egészségét és életét, s nyilvánvalóan ezt senki nem akarta megkockáztatni

– magyarázta a külügyminiszter, majd hozzátette, hogy akkor hozzák nyilvánosságra a túszok elengedését, amikor ők már biztonságban, izraeli földön vannak.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy minden bizonnyal van még két magyar állampolgárságú férfi a Hamász fogságában. „Ugye ez azért bizonytalan, mert egyelőre egyikükről sem kaptunk visszajelzést, egyikükről sem tudunk tartózkodási hely szempontjából, tehát sajnos nem tudunk róluk semmit” – mondta a tárcavezető.

Izrael egyelőre kifogásolja azon foglyok listáját, akiket hétfő délután engedett volna szabadon a Hamász. Miután az izraeli tisztviselők megvizsgálták a Hamász által átadott listát, azt több ponton is problematikusnak találták, ezért a listán szereplők hozzátartozóinak értesítése helyett inkább annak módosítását szeretnék elérni a Gázai övezetet uraló terrorszervezettel kötött megállapodásnak megfelelően.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.