BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hatra nőtt a romániai panziótűz áldozatainak száma – a tulajdonos a bukaresti alvilág ismert figurája

A Prahova megyei törvényszéki ügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés és rongálás gyanújával indított bűnvádi eljárást.

Eloltották a panziótüzet a dél-romániai Prahova megyében, a legfrissebb hírek szerint hatan bennégtek, két eltűntet még keresnek a hatóságok – közölte a megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Fotó: AFP

A news.ro beszámolója szerint a tűz kedden reggel keletkezett Tohani településen. A kétszintes, fából készült épületben gyorsan elharapóztak a lángok, a földszinten tartózkodók időben kimenekültek, de az emeleti vendégek egy részét még keresik.
A ISU frissített adatai szerint a panzióban 26-an tartózkodtak, közülük nyolcat nyilvánítottak eltűntnek. Virgiliu Nanu, Prahova megye prefektusa korábban az Antena 3 hírtelevíziónak elmondta, hogy öt felnőttet és három gyereket keresnek a tűzoltók. Egy felnőtt és egy gyerek holttestét közben megtalálták, majd újabb négy szénné égett holttestet hoztak ki a romok közül a tűzoltók. Két eltűntet továbbra is keresnek.
A tűzben egy 48 éves nő és egy 16 éves fiú enyhébb égési sérüléseket szenvedett, őket a ploiesti-i kórházba szállították.

Fotó: AFP

A lángokat többórás erőfeszítés árán sikerült megfékezni, de a tűzoltók a helyszínen maradtak és a további lehetséges áldozatok után kutatnak. A mentést nehezítette, hogy a tűz hatására az épület tetőzete beomlott, a lángok mintegy ezer négyzetméteren pusztítottak. A vendégházban turisták és a tulajdonos ismerősei tartózkodtak.

A Prahova megyei törvényszéki ügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés és rongálás gyanújával indított bűnvádi eljárást, a helyszínen a bukaresti országos kriminológiai intézet szakemberei vizsgálódnak.
Az ISU közlése szerint a vidéki vendéglátóhelynek nem volt tűzvédelmi engedélye, legutóbb 2019-ben ellenőrizték a szakemberek, amikor több rendellenességet találtak. Arról nincsenek információk, hogy a működtetők azóta orvosolták-e ezeket.
A román sajtó szerint a leégett panzió tulajdonosa, Cornel Dinicu a 2000-es években a bukaresti alvilág ismert figurája volt, több botrány is fűződik a nevéhez, amelyekben rendőrök és magas rangú politikusok is érintettek voltak.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.