BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Moszkva 447 kecskét küld Észak-Koreának

A dél-koreai jelentésben még az is szerepel, hány nőstény és hány bakkecske lesz a szállítmányban. A kecskeszállítmány a hírügynökségi értékelések szerint az oroszok és az észak-koreaiak közti mélyülő együttműködés újabb jele.

Az orosz agrárbiztonsági felügyelet, mérlegelve a szükséges egészségügyi szempontokat, jóváhagyta 447 kecske szállítását Észak-Koreába – jelentette az északiakkal barátságtalan kapcsolatokat ápoló Dél-Korea hírügynöksége. A Yonhap értékelte is a fejleményt: jelentésük szerint ez a Phenjan és Moszkva közti mélyülő együttműködés újabb jele.

Fotó: AFP, Shutterstock

A jelentés részleteket is közöl: az orosz közlemény szerint az észak-koreai kereskedővállalat a jövendő élőállat-szállítmányok első fordulójában 423 nőstény kecskéhez jut, és 15 bakhoz.  

A kecskék a leningrádi régióból a Raszon nevű észak-koreai határvárosba utaznak, azaz légvonalban 6700 kilométert, de akár sokkal többet, hiszen Raszon jégmentes kikötő, azaz a tengeri szállítás is lehetséges.  

Beleremegne a világgazdaság, ha háború robbanna ki a két Korea között

A Koreai-félszigetért vívott háború olyan nagy károkkal járna, hogy inkább egyik fél sem kockáztatja meg a konfliktust. A költségek meghaladnák az orosz–ukrán háború okozta veszteségeket.

Moszkva és Phenjan Vlagyimir Putyin orosz elnök és Kim Dzsongun észak-koreai vezető tavalyi találkozója óta fonja szorosabbra együttműködését. (Azóta Putyin az idei nyár elején még Észak-Koreába is ellátogatott, hogy újra találkozzon Kim Dzsongunnal, akinek idén két, Oroszországban részben dél-koreai alkatrészekből gyártott luxuslimuzint is adott ajándékba.) 

Milliószámra szállítja Észak-Korea a lőszert Oroszországnak

A lőszerszállítmány mellett rakétákkal is támogatták az orosz államot, amelyeket már be is vetettek Ukrajna ellen.

Tej a gyerekeknek, lőszer a katonáknak

Észak-Korea krónikus élelmiszerhiányokkal küzd, és a kecskék gyerekeket juttathatnak tejtermékekhez – írta a Yonhap.

Az észak-koreai állami média a múlt héten jelentette, hogy nagy befogadóképességű kecskefarmokat létesítettek a nyugati kikötővárosban, Namphóban, amelyek a környék gyermekeit látják el tejtermékekkel, és jó fajtákkal gyarapítanák az állományt. 

Kim már három éve felhívást intézett a kommunista párthoz, hogy indítson programot, amellyel az állam tejtermékekhez és tápláló ételekhez juttatja az észak-koreai gyermekeket országszerte. Az ENSZ, a WHO és a Világbank egy közös jelentése szerint 2022-ben minden hatodik öt év alatti észak-koreai gyermek növekedését gátolta az alultápláltság, pedig a 280 ezer érintett gyermek már jóval kevesebb, mint a 2012-ben számolt 411 300. 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.