BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Ezek a világ legerősebb hadseregei

A világ első tíz legerősebb hadserege közé az Egyesült Államok, Oroszország, Kína, India, Dél-Korea, Nagy-Britannia, Japán, Törökország, Pakisztán, Olaszország tartozik a Global Firepower nemzetközi cég értékelése alapján. A háborúban álló ukránok ugyan még az első húszban vannak, de tavalyi pozíciójukhoz képest három helyet visszacsúsztak a listán.

A háború ellenére Ukrajna három pozíciót rontott, de továbbra is a világ 20 legerősebb, legjobb hadserege között van a Global Firepower nemzetközi cég értékelése alapján, amely évente készíti el a haderőre vonatkozó rangsort – írja a Kárpáti Igaz Szó.

hadsereg, Egyesült Államok, Ukrajna
Természetesen az amerikaiaké a világ egyik legerősebb hadserege / Fotó: AFP

A portál szerint a lista készítői azt állítják, hogy az összeállításkor több mint 60 különböző szempontot vesznek figyelembe, kezdve 

  • a katonalétszámtól, 
  • a hadsereg finanszírozásának mértékén át 
  • az ország földrajzi adottságáig.

Ukrajna a 18. helyen áll, bár egy éve még a 15. volt. Az ukránok még így is megelőzik az ausztrálokat (16.), a szintén konfliktusban álló izraelieket (17.), a németeket (19.) és a spanyolokat (20.).

Az elemzők az ukrán hadsereg erősséget a meglehetősen nagy létszámban és a mozgósítási tartalékban látják, de az általános felszereltség szintjén is meglehetősen magas színvonalúnak tartják. Leggyengébb pontja a haditengerészet hiánya és határainak korlátozott hossza, valamint az olajtartalékok deficitje.

A világ első tíz legerősebb hadserege közé tartozik az Egyesült Államok, Oroszország, Kína, India, Dél-Korea, Nagy-Britannia, Japán, Törökország, Pakisztán, Olaszország,

melyet a sorban Franciaország, Brazília, Indonézia, Irán, Egyiptom, Ausztrália, Izrael, Ukrajna, Németország és Spanyolország követ a Global Power szerint. 

Több pénz jut az ukrán hadseregnek – ki kell fizetni a katonákat

Növeli katonai kiadásait Ukrajna, így az ukrán hadsereg több pénzt kap az orosz támadás elleni harcra. Volodimir Zelenszkij elnök aláírta a parlament által már korábban elfogadott törvényt.

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.