BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újabb töltőállomásokat kapnak az elektromos autók

Stratégiai megállapodást kötött a Mercarius Flottakezelő Kft. és az NKM Mobilitás Kft. az Európai Mobilitási Héten azért, hogy 2020-tól a kezelésében lévő és ügyfeleknek átadott elektromos autók töltését is biztosítani tudja.

Stratégiai megállapodást kötött a Mercarius Flottakezelő Kft. és az NKM Nemzeti Közművek Zrt. elektromobilitással foglalkozó leányvállalata, az NKM Mobilitás Kft. A partnerség célja, hogy a legnagyobb magyar tulajdonú gépjármű-flottakezelő vállalat 2020-tól a kezelésében lévő és ügyfeleknek átadott elektromos autók töltését is biztosítani tudja.

Az Európai Mobilitási Héten bejelentett együttműködés újabb lépés a környezettudatos, fenntartható megoldások irányába a vállalati mobilitás területén, aminek hála az elektromos autózás a cégek számára is valódi alternatívává válik – írják a cégek közleményükben.

Fotó: Shutterstock

Úgy fogalmaznak, felmérések szerint csak a fővárosban dolgozók közül mintegy százharmincezren járnak autóval naponta munkába, ehhez képest a Magyarországon forgalomban lévő tisztán elektromos vagy hálózatról tölthető plug-in-hibrid rendszerű autók száma alig haladja meg a tizennégyezret. Az innovatív technológia széles körben való elterjedésének – többek között – az elektromos gépkocsiknak tulajdonított alacsonyabb hatótáv és az országos töltőhálózati lefedettség kérdése szabnak gátat.

A Mobiliti 2017-ben indította el e-mobilitás szolgáltatását és az elektromos autó töltőállomás-hálózat kiépítését, mostanra pedig már száznál több nyilvános töltőt üzemeltetnek. A társaság gyors- és villámtöltői a legjobbak közé tartoznak a piacon, telefonos applikációjukkal pedig nemcsak a töltés vezérelhető néhány gombnyomás segítségével, de számos egyéb szolgáltatás is elérhető, mint a töltőállomás kereső vagy az integrált számlázási rendszer.

A Mercarius Flottakezelő Kft. stratégiai partnere támogatásával vállalja, hogy 2020-tól az általa kihelyezett elektromos autók mellé igény esetén töltőállomásokat is telepít vállalati megrendelői számára. A szolgáltatáscsomag részeként a Mobiliti töltőit az ügyfelek a Mobiliti RFID technológiával működő ügyfélkulcsával és telefonos applikációjával egyszerűen és gyorsan használhatják, emellett a Mercarius Flottakezelő saját assistance- és szervizszolgáltatása változatlan módon működik majd az elektromos autók esetében is.

A villamos energiával hajtott gépjárművek akkor juthatnak meghatározó szerephez a vállalati mobilitás területén, ha a gépjárművek töltésére és szervizelésére is sikerül optimális megoldást találni. Azok a flottakezelő cégek lesznek előnyben, amelyek időben alkalmazkodnak a fogyasztók igényeihez, és a töltő infrastruktúra kiépítésében is segítséget tudnak nyújtani megrendelőiknek. Örülünk, az NKM Mobilitás Kft.-vel közösen elsők között vezethetjük be ezt az egyedülálló szolgáltatást a flottakezelés piacára

– fejtette ki Szűcs László, a Mercarius Flottakezelő Kft. társtulajdonosa.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.