BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
University,Students,Do,Quiz,,Test,Or,Studies,From,The,Teacher

Digitális teszttel segítik a hátrányos helyzetű települések diákjainak pályaválasztását

Ötven hátrányos helyzetű kistelepülés iskoláiban több mint ezer hetedikes és nyolcadikos gyermek pályaválasztásához nyújtott támogatást a Felzárkózó települések program a most zárult, 2023–2024-es tanévben. A program nemcsak a diákokat, hanem a velük foglalkozó pedagógusokat is segíti.

Az ország 300 legszegényebb településének felemelésére indított és az Európai Unió által finanszírozott Felzárkózó települések program egyik kiemelt feladata az iskolai lemorzsolódás csökkentése. A kistelepülések általános iskoláiból kikerülő gyerekek az otthonuktól távol tudják csak folytatni tanulmányaikat, sokan azonban nehezen illeszkednek be a városi intézménybe, az idegen környezet, a magasabb követelmény és a távolság miatt gyakran már a kilencedik évfolyamot sem tudják befejezni – írja a programot koordináló Magyar Máltai Szeretetszolgálat.

hátrányos helyzetű diákok
A hátrányos helyzetű diákok mellett a pedagógusok kiégése ellen is segítséget nyújt a program / Fotó: Török János

Támogatás a pedagógusok kiégése ellen

A Felzárkózó települések program részeként uniós támogatásból megvalósuló közösségorientált pedagógiai kezdeményezés a hátrányos helyzetű gyermekeket tanító pedagógusoknak nyújt támogatást. A munkatársak a kistelepüléseken tréningeket, módszertani foglalkozásokat tartanak, segítenek gyakorlatias válaszokat találni nehezen kezelhető problémákra, megelőzni a kiégést. A pedagógiai munka támogatásával a program a falvakban élő gyerekek esélyeit növeli.

Digitális teszt segíti, merre tanuljon tovább a diák

A 2023–2024-es tanévben első alkalommal végeztek pályaorientációs mérést a felzárkózó településeken. Ötven iskola több mint ezer diákja vett részt egy háromórás digitális teszten, amely számos képességet – többek között szövegolvasást, matematikát, logikát, memóriát, szem-kéz koordinációt – vizsgált, 

majd személyre szabott ajánlásokat tett arra, milyen irányban érdemes továbbtanulni. 

A programszervezők szerint a gyerekek több mint 90 százalékánál egyértelműen meghatározható volt, milyen terület iránt mutatnak érdeklődést, és ezzel összefüggésben milyen típusú munkában érhetnek majd el sikereket. Az eredményeket a gyermekek családjai mellett a tanárok is megkapták, hogy a továbbtanulásról beszélgetve segítsenek megalapozott döntést hozni.

A Felzárkózó települések program 2019-es indulásakor 31 településen nyolc szervezet kezdte meg a munkát, 2023-ban már 178 helyszínen zajlott 29 megvalósító szervezet közreműködésével, és az évenkénti szakaszos bővítéssel 2025-ben éri el a 300-as létszámot – ilyen nagyságrendű, komplex fejlesztésre ezen a téren még nem volt példa Magyarországon – olvasható a program honlapján.

A programba bevont települések mindegyikén alkalmazott módszer alapját a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Jelenlét programja adja, amely az elmúlt évtizedekben már számos helyszínen bizonyította eredményességét. A leszakadó településekre nem központilag eldöntött, „egyenszabású” segítség érkezik, hanem a helyben felállított szociális diagnózisok alapján születnek döntések arról, hogy az adott helyszínen fennálló problémák milyen beavatkozást igényelnek.

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.