BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Stoltenberg: elbukott Putyin terve

A NATO főtitkára szerint az orosz elnök kudarcot vallott tervével. Jens Stoltenberg szerint a NATO és az EU egységesebb, mint valaha.

Vlagyimir Putyin orosz elnök kudarcot vallott a nyugati szövetségesek megosztására tett kísérleteivel az ukrajnai konfliktusban – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben, a katonai szövetség és az Európai Unió közötti együttműködési megállapodás aláírását követően kedden.

Jens Stoltenberg NATO
Jens Stoltenberg szerint elbukott Putyinnak a nyugati szövetség megosztására irányuló terve
Fotó: AFP

A norvég politikus a NATO brüsszeli székházában tartott sajtótájékoztatón közölte, hogy a NATO és az EU egységesebb, mint valaha az Ukrajnának nyújtott és nyújtani tervezett támogatást illetően.

Stoltenberg kijelentette azt is, hogy a felek tovább tervezik növelni a megtámadott ország támogatását.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke azt hangsúlyozta, hogy az EU fokozza a Kremlre nehezedő nyomást az ukrajnai háború miatt bevezetett szankciók fenntartása és a megerősítése által.

Von der Leyen az ukrajnai háború mellett egy másik fronton vívott harcaival került be a hírekbe az elmúlt napokban, a német politikus a farkasok védelméről szóló törvény enyhítésével állna bosszút lováért, Dollyért.

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke arról beszélt, hogy a most aláírt megállapodás tovább erősíti az európai biztonságot, az Európai Unió pedig továbbra is elkötelezett amellett, hogy többet költsön a biztonság és a béke megőrzésére.

Föld alatt folytatódhat Ukrajnában a bahmuti csata

A frontvonalon található Szoledar alatt sóbányák vannak, mintegy 200 kilométernyi járattal.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.