BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
atom

Atomkatasztrófa helyszínén fejlesztene MI-t a Microsoft

A Three Mile Island reaktorát több év szunnyadás után újraindítanák. A mesterséges intelligenciák fejlesztése rengeteg áramot fogyaszt, amit a Microsoft atomenergiával oldana meg.

A bezárt pennsylvaniai Three Mile Island atomerőmű tulajdonosa 1,6 milliárd dollárt fektet be a reaktorok újraindításába, és beleegyezett, hogy kiadja a létesítményt a Microsoftnak, amely mesterséges intelligencia- (MI) fejlesztésre szakosodott adatközpontot hozna létre benne.

atom
Atomenergiával fejlesztene mesterséges intelligenciát a Microsoft / Fotó: AFP

A Constellation Energy, az atomreaktorok legnagyobb amerikai üzemeltetője pénteki közleménye szerint a Three Mile Island 2028-ban állhat újra üzembe.  

Míg a telephely két blokkjának egyike csaknem fél évszázaddal ezelőtt, a legsúlyosabb amerikai nukleáris baleset után végleg bezárt, a vállalat azt tervezi, hogy újraindítja a másik reaktort, amelyet 2019-ben azért állítottak le, mert gazdaságtalanul működött.  

Ezt a létesítményt bérelné ki a Microsoft, amelynek ez lenne az első, 100 százalékban nukleáris energiával működő adatközpontja.

A bejelentés egy újabb jele annak, hogy az atomenergia iránti igény ismét erősödik, és bár sok szempontból ezt az MI robbanásszerű terjedése hajtja, hosszú távon a lakossági termelésben is újra vezető szerepet kaphatnak a nukleáris erőművek.

A Constellation – amelynek részvényei az idén ugrottak meg, miután a befektetők egyre inkább tudatában vannak az erőművek értékének – azt tervezi, hogy a felújítást saját kasszájából finanszírozza, nem pedig állami vagy szövetségi támogatásért folyamodik.

A vállalat célja, hogy a projekttel megmutassa: az atomenergia-beruházások életképesek lehetnek a szabadpiacon is, és nincs szükség a kormány segítségére a fejlesztésükben.

A politikai döntéshozók és a piac is kezd rájönni, hogy az atomerőművek a legbiztonságosabb energiaforrásaink. Az országnak csak akkor van jövője, ha ki is használjuk ezt a technológiát 

– jelentette ki Joe Dominguez, a Constellation vezérigazgatója a Bloombergnek adott interjújában.

A cég nem zárkózik el a külső pénzügyi támogatástól, de Dominguez szerint a kormányzati jóváhagyások lassan haladnak, és ő nem akar várni, így a Three Mile Island-i munkálatok várhatóan azonnal megkezdődnek. A 837 megawattos reaktorból származó villamosenergia-ellátásról szóló megállapodás a Constellation eddigi legnagyobb áramvásárlási ügylete.

A Microsoft atomenergiával működtetné a mesterséges intelligenciáját

A Microsoft maghasadással biztosítaná a mesterséges intelligencia és az adatfelhő igényelte energiát. A számítástechnikai óriásvállalat ennek érdekében atomenergiához értő munkavállalót keres.

 

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.