Eltérő számítások a nettó eszközértéknél

A befektetési alapok nettó eszközértékét a tárcában szereplő eszközök értéke adja, csökkentve az alapot terhelő összes kötelezettséggel. Utóbbiak számítását és az alapra történő terhelés módját a kezelési szabályzat tartalmazza. Természetesen a befektetőket leginkább az érdekli, hogy egy adott alap működési költségei összesen mennyivel csökkentik annak eredményét. A gyakorlatban ez az alap éves átlagos tőkéjének 1-5 százalékát teszi ki. Az egyes alaptípusok összevetésénél megállapítható, hogy a befektetési politika által felvállalt kockázattal általában egyenes arányban magasabbak a működési költségek, de azok még így jóval alatta maradnak egy egyénileg menedzselt portfólió költségeihez képest.
A kötelezettségek elszámolására azonban csak akkor van lehetőség, ha az alap- és a letétkezelő pontosan ismeri az alap vagyonát, vagyis az egyes eszközelemek aktuális értékét. A Befektetési Alapkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz) 1996 júniusában ajánlást tett közzé a nettó eszközérték számításának egységesítése érdekében. Az értékelési eljárások nagyjából egységesen alakulnak, azonban a gyakorlatban mára két eltérő megoldás alakult ki a nettó eszközérték megállapításának időpontjára vonatkozóan.
Az egyik az úgynevezett "forward pricing" módszer. Ennek lényege, hogy a tárgynapi (T nap) forgalmazási árral számolnak, de ennek közzétételére csak a T+1 napon van lehetőség. Emiatt a befektetési jegyek váltásánál és azok visszaváltásánál egyaránt a megbízás a T napon teljesül, de a tételes elszámolása csak a T+1 napon történhet, bár a visszaváltásnál gyakori az előlegfizetés.
A másik megoldás az, amikor a T napra megállapított nettó eszközérték a T+1 vagy T+2 napi forgalmazási árat adja, vagyis az alap eszközeinek felértékelésére mindig utólag kerül sor.
Mindkét módszer arbitrázslehetőséget rejt magában, mert ki lehetne vele használni a rövid távú piaci mozgásokat. Ez persze sem az alapkezelőnek, sem a hűséges befektetőknek nem érdeke, így mindkét esetre megvan a megfelelő ellenszer. A rövid távú spekulációkat a forward pricingnál a büntetőjutalékkal, míg a nettó eszközértéket utólag megállapító alapoknál a megbízás késleltetett -- azaz T+1 vagy T+2 napon történő -- teljesítésével védik ki.
A forward pricing esetében az aktualitás az előny; hátránya viszont, hogy az alapot érzékennyé teszi a likviditási helyzet változására, hiszen a nagyobb tőkemozgásokra azonnal reagálni kell. Az utólagos megállapításnál a nettó eszközértéket gyakorlatilag nem befolyásolhatja -- például -- egy nagyobb tőkekivonás, mert a megbízás késleltetett teljesítésével az alapkezelőnek van ideje az eszközelemek megfelelő menedzselésére. Ebben az esetben viszont a befektetők nincsenek tisztában az alap vagyonának aktuális értékével.