BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fejezetek a befektetési alapok történetéből

A tőketulajdonosok nagy része már régen is felismerte a "sok kicsi sokra megy" elvét, ami lényegében a kollektív vagyonkezelés alapvető mozgatórugója. Bár a befektetési alapok gyökerei évszázados múltra nyúlnak vissza, azonban igazi fejlődésnek csak az 1900-as évek második felében indultak. Ennek ellenére mára a tőkepiacok meghatározó szereplői lettek. Kétrészes sorozatunk első fejezetében a befektetési alapok kialakulását és fejlődését a kezdetektől a múlt század közepéig tekintjük át.

A pénzügyi élet meghatározó szervezeti formái közül több is Angliában vagy az Egyesült Államokban jött létre, de a befektetési alapok először Hollandiában alakultak. Már a középkorban is fejlett tőkepiaci kultúrával rendelkező országban a XVII. században I. Vilmos közreműködésével hoztak létre először mai értelemben vett befektetési társaságot. A cél akkor is az volt, hogy a viszonylag kis tőkével rendelkező befektetők a méretgazdaságosság által könnyebben megvalósítható diverzifikáció alapján csökkentsék egyedi kockázatukat.

Természetesen később Angliában és az Egyesült Államokban is megjelent ez a forma. Londonban 1868-tól datálódik a Britain's Foreign Colonial Government Trust, míg az óceán túlsó partján az I. világháborút követő gazdasági fellendülés után jelentek meg. Az első zárt végű befektetési alap 1924-ben indult Amerikában, amikor a Dillon, Read & Co. brókercég nyilvánosan bocsátotta ki a US & Foreign Securities Corporation részvényeit. Ugyanebben az évben Massachusetts Investors Trust (MIT) néven megszületett az első nyílt végű alap is. Az év végére a MIT-nek már 200 tulajdonosa volt, és az alap eszközértéke megközelítette a 400 millió dollárt.

Az úttörő kezdeményezés sikere sokak érdeklődését felkeltette. Bertalan Imrének a Pénzügyi Szemlében megjelent korábbi tanulmánya szerint az Egyesült Államokban 1929-re már a százat meghaladó alap működött, bár ezek között akkor még számukat és tőkeerejüket tekintve is a zárt végű konstrukciók domináltak.

Az 1929-es tőzsdekrach és az azt követő gazdasági válság természetesen ezt a piaci szegmenst is komoly mértékben sújtotta. A legnagyobb veszteséget az addig oly népszerű zárt végű termékek tulajdonosai szenvedték el, hiszen ezek jegyeit nem lehetett visszaváltani, a tőzsdén pedig nem vagy csak hatalmas veszteséggel lehetett eladni. Ezek után nem meglepő, hogy a befektetők egyre inkább a nyílt végűeket részesítették előnyben, bár a piac fellendülésére egészen 1940-ig kellett várni. Az ekkor hatályba lépett Investment Company Act (ICA) megfelelő garanciális hátteret írt elő a működéshez.

Fortolóczki István

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.