Egy elfelejtett kötvénysorozat

Ahhoz semmi kétség nem férhet, hogy a magyar kötvénypiacon, külföldi társaihoz hasonlatosan, a legnagyobb forgalmat fennállása óta mindig is a fix hozamú papírokkal bonyolítják. Igaz volt ez azokban az időkben is, amikor a hirtelen megugró vagy éppen visszaeső infláció bizonytalanabbá tette a hozamok alakulásának megjósolhatóságát. Ez a bizonytalanság értelemszerűen hatott a befektetői kockázati hajlandóságra, de a kibocsátói oldalon is életre hívott olyan újszerű konstrukciókat, melyek legfontosabb szerepe a megnövekedett kockázat lehetséges kezelése volt.

Az árindex megugró volatilitásából eredő "kellemetlenségek" orvoslásának egyik lehetséges eszközeként jelentek meg hazánkban is az inflációval indexált kötvénytípusok.

Ezek a papírok sohasem váltak kimagaslóan népszerűvé a befektetők körében - mondta lapunknak Duronelly Péter, a Budapest Alapkezelő munkatársa. Ahhoz, hogy ennek okát megértsük, ezen kötvényeknek két csoportját kell megkülönböztetnünk.

Az egyikbe tartoznak az inflációkövető papírok talán klasszikusnak nevezhető darabjai: ezek valójában változó kamatozású kötvények, ahol a kamat lebegő részét jelentő inflációs ráta mellett az ÁKK egy rögzített, a hazai kötvényeknél 3 százalékos fix kamatot is biztosít. A kibocsátást követően a kamatot az infláció alakulásának megfelelően félévente kiigazítják.

A másik csoportba tartozó adósságpapírok esetén az eljárás annyiban különbözik az előzőekben leírtaktól, hogy a kamat változtatása helyett annak alapját, azaz a névértéket korrigálják rendszeresen az árindex változásának megfelelően. Az egyetlen ilyen jellegű hazai kibocsátásnál a rögzített nominális kamat 4 százalékos volt.

Mindkét kötvénytípus, kialakításuknak megfelelően, nagy vonalakban bír azzal a képességgel, hogy a lejáratig való tartás esetén a nominális hozam helyett a reálhozamot már a megvételkor rögzíti, ezzel védve magas inflációs időkben azok vásárlóit befektetésük elértéktelenedésétől. Éppen ez utóbbi tulajdonságuk ösztönözte a második csoportba sorolható kötvények kifejlesztését is, segítségükkel ugyanis le lehet tapogatni azt, hogy milyen reálkamatszint biztosítását várja el a piac a monetáris politika irányítóitól. Nem véletlen, hogy Magyarországon is a Magyar Nemzeti Bank volt a meghonosítás ötletének legfőbb szorgalmazója.

A hazai piac azonban nem harapott rá az újszerű lehetőségre, a kamatszint változtatásának technikáját alkalmazó kötvényeket mindvégig kis volumenben bocsátották ki, a tőkeindexált papírok pedig összesen egy 20 milliárd forint nagyságrendű sorozatot értek meg, szemben a fix kamatozású papíroknál megszokott százmilliárd forint körüli volumennel. A 2005/D jelű, hétéves kötvény így a jelek szerint egyedi papír marad a piacon. A külföldi befektetők régiószinten, elsősorban a benchmark papírokkal kereskednek, a hazai befektetők pedig őket követve maradtak távol ettől a terméktől - emeli ki Ádám Zsigmond független szakértő. A másik ok, amiért ezek a konstrukciók nem hoztak átütő sikert, az alacsony kibocsátási volumen volt. Az ennek következtében kialakult alacsony likviditás ugyanis távol tartja a nagyobb intézményi befektetőket, a vásárlók többsége pedig kisebb tételben szerzi csak be ezeket a papírokat, és spekulatív kereskedés helyett a "vedd meg és ülj rajta" stratégia szerint jár el. Spekulatív kereskedelmi célokra a könnyebb kiszámíthatóság és a nagyobb forgalom miatt a fix kamatozású papírok sokkal alkalmasabbak - teszi hozzá Ádám. Ezeket a problémákat még egy technikai nehézség is tetézi, ami speciálisan a 2005/D jelű kötvények velejárója: azok kiigazítási mechanizmusának sajátosságai miatt az intézetek számítástechnikai rendszerei nem tudják kezelni őket - jegyzi meg Duronelly Péter.

Mindezek ellenére ha valaki jó időben vásárolt inflációval indexált papírokat, sok esetben az árindex hirtelen és nagymértékű esésének következtében az átlagos szintet messze meghaladó reálhozamot érhetett el befektetésén. Ebből a szempontból kedvezőbb helyzetben voltak a változó kamatozású kötvényeket vásárlók, hiszen azok a hosszabb kiigazítási periódusnak köszönhetően lassabban reagáltak az inflációnak a kiigazítást követő hirtelen esésére - mondja Ádám Zsigmond. Hozzáteszi azonban, hogy a korábban a hátrányok között felsorolt alacsony likviditás néhány befektetőt kimagasló hozamokhoz is hozzásegíthet. Amenynyiben azok a nem túl nagy piac jelentős része felett rendelkeznek, árjegyzőkhöz hasonló szerepkörükből adódóan számukra kedvező irányba befolyásolhatják az árfolyamok alakulását is.