Kettős életművek

Klasszikus huszadik századi festőink aukciós sikerei mellett egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a második világháborút követő időszak nevesebb alkotói is. A meglehetősen speciális kultúrtörténeti sajátosságokkal rendelkező ötvenes, hatvanas, valamint hetvenes években azonban nem kis számban találkozhatunk olyan életművekkel, melyek a kor skizofrén közállapotát tükrözve maguk is kettős arcúak. A kultúrpolitika erős nyomására tiltott formalista, nonfiguratív, vagy absztrakt reminiszcenciákat hordozó alkotások (de említhetnénk a pop-art, konceptualizmus stb. irányzatait is) hosszú időn át a műtermek árnyékában porosodtak. A művészek számára szinte egyedüli megélhetést nyújtó Műcsarnok, majd Képcsarnok vállalatok zsűrijén ezen alkotások aligha csúszhattak át, hisz e szervek kizárólag a realista és posztimpresszionista hagyományokon alapuló festészetet kívánták viszontlátni. Így ma több jelentős életmű kettéválasztható: egy formabontó, progresszív és egy másik, leggyakrabban a posztimpresszionizmus, vagy a realizmus stílusjegyeit magán viselő egységre.

Mint oly sok más területen, mára ezen életművek megítélésében is fordult a kocka. A korábban kereskedelmi forgalomba került, a rendszer által elvárt esztétikai elveknek megfelelő alkotások értéke ma jelentősen alulmúlja ugyanazon művésztől származó, leggyakrabban a műtermekből árverésre kerülő alkotások sikerét.

Orosz Gellért és Schéner Mihály életművében is fellelhető ez a kettősség. Míg Schénernek a hatvanas-hetvenes években készült, jellegzetesen magya-ros témaválasztású, "pop-artos" mézeskalácshuszárjai jóval népszerűbbek fauve-os ízű tájképeinél, addig Orosz Gellért posztimpresszionisztikus tájképei és csendéletei helyett nonfiguratív kompozíciói érnek el nagyobb sikereket az egyes árveréseken. Táblázatunkban mindkét alkotónál az első két mű az "avantgárd", míg a második páros a "hivatalos" arculathoz tartozik. (VG)