BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bejelentés: két százalékos inflációval számol jövőre a Bank of England

A Bank of England bejelentése szerint a brit kormány által meghatározott két százalékos inflációt éri el az ország 2009-ben. Az elemzők ebből újabb kamatvágást valószínűsítenek.

A Bank of England – a többség számára meglepő módon – az előző csütörtökön 1.5 százalékkal csökkentette az alapkamatot.

A brit nemzeti bank most bejelentette: úgy számol, hogy az infláció jövőre a kormány által prognosztizált két százalékos szintet éri majd el. Emellett – nyilatkozta a bank – az infláció további csökkenésével lehet számolni, amennyibe a gazdaság az előrejelzések szerint tovább lassul – tudósít az AP.

A recesszió szélére sodródott brit gazdaság következményeképpen a szigetországban a fogyasztás és az üzleti tevékenységek csökkenését várják. A Bank of England szerint ez a pénzromlás erőteljes csökkenését eredményezi majd.

Az elemzők szerint a bejelentés további kamatcsökkentést tesz lehetővé, hiszen így világossá vált, hogy az infláció nem okoz majd gondot. Így a bank a hitelek költségeinek csökkentésére és ezáltal a gazdaság élénkítésére koncentrálhat.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.