"Nem kellett volna a hitelminősítőknek bezárniuk?"

Paul De Grauwe, a leuveni egyetem közgazdaságtan-professzora a londoni üzleti napilap kommentár rovatában felteszi a kérdést: nem kellett volna-e a hitelminősítő intézeteknek bezárniuk már azután, hogy éveken át nem találták aggályosnak a bankok és a nagyvállalatok burjánzó adósságát? Hogy létezik, hogy ezeknek az ügynökségeknek rendszerszintű múltbeli tévedéseik után még mindig van bármilyen hitelük, amikor kockázatelemzést végeznek?

Még nemrégiben is a piac hitt a hitelminősítőknek, amikor azok rábólintottak a magánszektorbeli cégek adósságállományának robbanásszerű bővülésére, és ennek eredményeként ezek a cégek mind alacsonyabb kamatok mellett tudták magukat finanszírozni a piacról. Az eredmény: katasztrófa.

A statisztikában a hibák két típusát különböztetik meg. Az első típusú hiba az, hogy egy hipotézist - például azt, hogy egy vállalat kockázatos - elvetnek, jóllehet figyelembe kellene venni.

A második típusú hiba az, amikor egy hipotézist - például azt, hogy egy vállalat kockázatos - elfogadnak, amikor el kellene vetni.

A hitelminősítők a múltban rendre az első típusba tartozó hibát követték el, egészen a válság kirobbanásáig elkerülte ugyanis a figyelmüket a magánszektorbeli vállalatok masszív kockázatvállalása.

Ennek alapján minden ok megvan annak feltételezésére, hogy ugyanezek az ügynökségek most a kettes típusú hibát fogják elkövetni: olyan helyeken is kockázatokra lelnek, ahol e kockázatok alig léteznek.

A szemleíró a Standard & Poor''s példáját hozza fel, felidézve, hogy a hitelminősítő az elmúlt néhány napban egymás után három euróövezeti ország - Görögország, Spanyolország és Portugália - adósosztályzatát rontotta, és Írországot is hasonló eljárás lehetőségére figyelmeztette.

Paul De Grauwe szerint az euróövezeti államadósság-ráták folyamatosan csökkentek 2000 és 2007 között, ráadásul éppen a most leminősített, illetve figyelmeztetett négy tagország államadósság-rátája még a valutauniós átlagnál is gyorsabban mérséklődött. Igaz, hogy a válság kirobbanása óta ezeknek az országoknak az adósságaránya gyorsan emelkedik, de ugyanilyen ütemben növekszik az Egyesült Államoké és Nagy-Britanniáé is, ez utóbbiak címére azonban eddig nem érkezett figyelmeztetés, áll az elemzésben.

A professzor szerint úgy tűnik tehát, hogy a hitelminősítők nemcsak túlreagálnak - kettes típusú hiba -, de alaposan meg is válogatják túlreagálásuk alanyait: egyes országokat kiválasztanak, másokat nem, és ennek okai homályban maradnak.

A szerző szerint senki sem mentes a részrehajló véleményektől. A gond akkor keletkezik, amikor e részrehajló vélemények a hitelminősítők elemzéseit befolyásolják, ezek a cégek ugyanis komoly piacmozgató erővel bírnak, azáltal, hogy egyeseket jutalmaznak, másokat büntetnek.

E hitelminősítők rendre elhibázott módon osztogatják a jutalmakat és a büntetéseket: a múltban a túlzott kockázatvállalást ösztönözték, ma a túl kevés kockázatvállalást szorgalmazzák, súlyosbítva ezzel a válságot.

"Eljött az ideje a hitelminősítők megbüntetésének." Paul De Grauwe az ideális megoldásnak azt tartaná, ha ennyi baklövés után ezek az intézmények bezárnának, ezt azonban a professzor valószínűtlennek nevezi.

A szerző másik javasolt megoldása hasonlatos lenne a dohánytermékek esetében alkalmazott módszerhez. Eszerint kötelezővé kellene tenni a hitelminősítőknek, hogy minősítési döntéseikhez egészségügyi figyelmeztetést fűzzenek. A szöveg úgy hangzana, hogy "a tudományos bizonyítékok alapján e minősítés valószínűleg káros ... ha kedvező, akkor jó eséllyel figyelmen kívül hagyta az Ön kockázatait ... ha kedvezőtlen, abban az esetben is rosszat tehet Önnek, ha Ön ezt nem érdemli meg".

A publicista szerint egy ilyen figyelmeztetés csökkentené a "minősítésfüggőséget ... és mindannyian jobban éreznénk magunkat".