Állítsák le a restitúciót?

Alaposan felkorbácsolta az indulatokat Norman Rosenthal brit művészettörténész azon kijelentésével, hogy véget kellene vetni a második világháború alatt és előtt a nemzetiszocialisták által elbitorolt műtárgyak visszaszolgáltatásának. A kérdésnek akkora jelentőséget tulajdonítottak Németországban, hogy nemrég maga Bernd Neumann kulturális miniszter sietett egyértelművé tenni: Berlin tudatában van morális felelősségének, és továbbra is kitart a holokauszt áldozataitól elrabolt, majd a háború után közgyűjteményekbe került műkincsek visszaszolgáltatása mellett.

Az apai ágon németországi, anyairól pedig Pozsony környéki zsidó felmenőkkel rendelkező Rosenthal, aki a londoni Royal Academy egykori kurátoraként meghatározó befolyással volt a brit művészeti életre, először a The Art Newspaperben fejtette ki véleményét tavaly novemberben, majd nemrég a Der Spiegelnek adott interjúban megismételte azt. A nemzetközileg nagy szaktekintélynek örvendő Rosenthal több érvet is felhozott a sokak által botrányosnak titulált kijelentése védelmében.

A holokauszt által a családja révén személyesen érintett művészettörténész szerint a mű-kincs-restitúció nem teheti meg nem történtté a borzalmakat. Ezenfelül a legtöbb esetben már csak az áldozatok gyerekei vagy unokái kaphatják vissza az elrabolt tárgyakat, és több örökös esetén azokat általában azonnal pénzzé teszik, s ennek leginkább az ügyvédek örülnek. A Rosenthal által „dögkeselyűknek” nevezett ügyvédek sokszor az eladási ár 50 százalékát vagy még többet is elkérnek az örökösöktől a sikeres visszaszerzés fejében. Ahogy a Der Spiegelnek fogalmazott: a műkincspiaci árak utóbbi években tapasztalt szárnyalása sok restitúcióval foglalkozó szakemberben felébresztette a kapzsiságot, és ez újabb és újabb ügyek erőltetett feltárására indítja őket. Különösen vonzó precedens lehet a vállalkozó kedvű jogászok számára Gustav Klimt Adele Bloch-Bauer I. című képének visszaszolgáltatása, amelyet azután 135 millió dollárért vásárolt meg az örökösöktől Ronald Lauder New York-i gyűjtő.

A Royal Academy egykori munkatársaként Rosenthal azt is nehezményezi, hogy a közgyűjteményekből magánkézbe visszakerülő darabok sokszor teljesen hozzáférhetetlenekké válnak a nagyközönség számára. Éppen ezért a heves tiltakozások mellett több nagy londoni és New York-i múzeum vezetője is üdvözölte a szakember kiállását.

Rosenthal szerint az is problematikus, hol lehet meghúzni a határt történelem és meghoszszabbított jelen között. Ennek kapcsán rámutat, hogy Napóleon hadjáratai alatt a francia csapatok által, vagy az orosz forradalom alatt a bolsevikok által „öszszegyűjtött” és jelenleg nagy nemzeti gyűjteményekben található műkincsek visszaszolgáltatása senkinek nem jut eszébe.

A restitúcióval kapcsolatos tudományos és jogi munka az 1998-as washingtoni nyilatkozat óta gőzerővel folyik. Újabb és újabb tanulmányok jelennek meg az elrabolt műkincsekkel kapcsolatosan, és egyre több eljárás indul. Kérdéses származású műtárgyból nincs hiány a világ múzeumaiban. A múlt héten például éppen Ausztriában került pont egy közel négyéves vita végére, amikor Linz polgármestere bejelentette, a város vissza kívánja szolgáltatni Gustav Klimt Ria Munk című, 15 millió euró értékűre becsült képét a második világháború alatt koncentrációs táborba hurcolt tulajdonos örököseinek.

Hazánkban a Herzog-örökösök pere volt az egyik legnagyobb figyelemmel kísért ügy az utóbbi években. A híres műgyűjtő, Herzog Mór Lipót unokája, az USA-ban élő Martha Nierenberg tíz nagy értékű festményt követelt vissza a magyar államtól. A 2005 decemberében kelt nem jogerős ítélet szerint csupán egy El Greco-képet kaphatott volna vissza, de ez ellen mindkét fél fellebbezett. Tavaly áprilisban aztán a Fővárosi Ítélőtábla jogerőre emelkedett döntésében az 1973-as magyar–amerikai vagyonjogi szerződésre hivatkozva utasította vissza a követelést. Az örökös jogi képviselői szerint ugyanakkor ez az egyezmény nem vonatkozik a műkincsekre, így az ügyben nemzetközi fórumon próbálnak jogorvoslatot szerezni. A per jelentőségét jól érzékelteti, hogy Hillary Clinton – még a demokrata elnökjelöltségért folyó verseny idején – levélben kérte Göncz Kinga akkori külügyminisztertől a képek viszszaszolgáltatását, akár az ítélőtábla döntésétől függetlenül is.