BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Visszafogott aukciós kínálat

A szerényebb árfekvésű tételek arányának növekedése lehet a gazdasági válság következménye a magyar antikváriumok árverésein. Bár a választék sokszínűségében továbbra sem érzékelhető változás, az eddig közreadott tavaszi aukciós katalógusokban igen nagy számban szerepelnek „gazdaságosabb”, néhány ezer forintos tételek.

A válság már az idei szezonnyitó aukciókra is befolyással volt. A Honterus úgy próbált meg alkalmazkodni az új helyzethez, hogy április 3-i árverésén több alacsony árfekvésű tételt indított, és a legmagasabb kikiáltási ár is csupán 160 ezer forint volt – tudtuk meg Greguss Istvántól, az antikvárium vezetőjétől. Az eredmény tanúsága szerint a taktika bevált, mert az 533 tétel túlnyomó többsége, több mint négyötöde el is kelt, és sok esetben nagy licitharcok is kialakultak. Szentiványi Márton 1689-ben, Nagyszombatban kiadott tudományos ismeretterjesztő műve, a Miscellanea például a 60 ezres indulás után az aukció legmagasabb leütési árát elérve 200 ezer forintért talált gazdára.

A Honterus helyzetét egyébként némileg megkönnyítette a nagyon korai, április eleji árverési időpont, mert így még éppen sikerült elkerülni a válság kellemetlen hatásainak nagy részét. A bolti forgalomban ugyanakkor már régebb óta érzékelhető a visszaesés – tette hozzá Greguss. Magyarországon olyan erős túlkínálat van kialakulóban, hogy az antikvárium már külföldi, értelemszerűen elsősorban határon túli magyar területeken próbál partnereket és értékesítési csatornákat keresni könyvei számára. Greguss elmondása szerint egyébként a forgalom visszaesése korántsem csupán a mostani válsághoz köthető: négy éve folyamatos süllyedés tapasztalható.

Az aukciók esetében még az a szerencsés körülmény enyhíti a nehézségeket, hogy a kereslet kevésbé érzékeny a konjunkturális ingadozásokra, mivel a vevők jelentős része olyan eltökélt gyűjtő, aki akár csökkenő jövedelem mellett is hajlandó könyvrégiségekre áldozni. Ennek ellenére várhatóan a többi antikvárium is az alacsonyabb árszegmensben próbálkozik majd erősíteni árverésein. Ugyanakkor Greguss szerint nem érdemes a ló túloldalára sem átesni az aukciós tételek összeállításánál, hiszen ha valaki csak nagyon olcsó tételeket indít, akkor lemond az egyetlen olyan komolyabb értékesítési csatornáról, amelyen keresztül drágább darabokon is túl lehet adni a jelenlegi mostoha piaci körülmények között.

Az elkövetkező hetek aukcióinak kínálata a változatosság tekintetében mindenesetre a korábban megszokotthoz hasonlít. A Krisztina Antikvárium szombati árverésének ötszáz tétele között például olyan érdekességek szerepelnek, mint a „magyar Drakulát”, a filmtörténet leghíresebb vámpírszínészét, Lugosi Bélát a Warner Brothers stúdiójában, Sulkowsky Zoltán és Bartha Gyula világutazók társaságában ábrázoló fénykép (134.). A tétel 22 ezer forintról indul. Más jellegű, de szintén érdekes dokumentum Bessenyei György Egy magyar társaság iránt való jámbor szándék című írásának 1790-es kiadása (46.), amelyért 80 ezer forintról indulhat majd a licit. A mű a magyar felvilágosodás egyik programadó írásának számít, amelyben a szerző egy tudós társaság felállításának szükségességét veti fel.

A magyar kultúrtörténet másik rendkívüli jelentőségű emlékét ugyanakkor a Dávidházy- és a Földvári-antikvárium, illetve a Bősze Ádám Zenei Antikvárium közös, május 7-i aukcióján lehet megtalálni. Bartay András Magyar Apollo című, 1834-ben Pesten kiadott könyvét (24.) a magyar zeneelmélet-írás első munkájaként tartják számon. Az itt kikiáltott példány 60 ezer forintról indul.

Milliók egy Harry Potter-kötetért

A közelmúltban 19 120 dolláros, azaz több mint négymillió forintos rekordáron kelt el egy dallasi árverésen a világ első Harry Potter-könyvének egy példánya.

A Harry Potter és a bölcsek kövét 1997-ben mindössze 200 példányban adta ki a Bloomsbury kiadó, és ezek eddigi aukciós rekordja 10 750 dollár volt.

A Heritage Auction Galleries közlése szerint a mostani rekordárat egy Dubaiban élő képregénygyűjtő fizette ki a papírkötésű könyvért.

A Harry Potter és a bölcsek kövét 1997-ben mindössze 200 példányban adta ki a Bloomsbury kiadó, és ezek eddigi aukciós rekordja 10 750 dollár volt.

A Heritage Auction Galleries közlése szerint a mostani rekordárat egy Dubaiban élő képregénygyűjtő fizette ki a papírkötésű könyvért.-->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.