BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Senki sem tudja merre mozdul majd el a forint!

Alig változott a forint, az euró 283,78 forint volt szerdán reggel a bankközi devizapiacon a kedd délutáni 283,85 forint után.

Éjszaka - azaz a tengeren túli piacokon újabb kísérlet történt a 282 forintos küszöb áttörésére, ám ennek sikertelensége után a meghatározó nemzetközi keresztárfolyamokban bekövetkezett korrekció nyomán kissé gyengülni kezdett a forint is.

Hajnalban, még jelentéktelen forgalom mellett 285 forintig "tért ki" az árfolyam, később durván egy forintos sávban, 284,50 és 283,50 forint között alakultak a jegyzések - immár élénkülő forgalom mellett.

A piac eddig mozgásai alapján a kereskedők még a szerdai irányzatot sem tudták megbecsülni; a folytatás nyilvánvalóan a nemzetközi fejleményeket követi majd.

Az euró/dollár árfolyam április 28. óta emelkedő pályája megtörni látszott szerda reggelre, a korábbi 1,34-ről 1,3250-re csökkent, majd délelőtt ismét felfelé mozdult, fél tízkor 1,3308 volt a jegyzés.


Az amerikai deviza árfolyama fél tízkor 213,24 forint volt a kedd délutáni 212,10 forint után.

A svájci frank jegyzése szerda délelőtt 188,44 forint a keddi 187,37 forint után, 100 japán jent pedig 217,01 forinton jegyeztek a kedd délutáni 214,85 forinttal szemben.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.