BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Equilor: Hogyan tegyük zsebre az RFV jegyzésből származó nyereséget?

Az RFV Nyrt. másodlagos részvénykibocsátása az Equilor Befektetési Zrt. szakértői szerint végre egy pozitív példa arra vonatkozóan, hogy a Budapesti Értéktőzsdét is lehet nyilvános tőkebevonásra használni.

A tranzakció sikeresnek minősíthető, hiszen a felkínált részvényeket túljegyezték, a jegyzési folyamat azonban még nem zárult le, mivel a lejegyzett részvényekhez még nem jutottak hozzá azok tulajdonosai. Az Equilor szakértői arra keresték a választ, hogy a jegyzési ár és a tőzsdei ár közötti árfolyamemelkedést miként tudják a jegyzésben résztvevők „zsebre rakni”, annak ellenére, hogy a jegyzett részvényekhez még nem jutottak hozzá.

Az új részvényesek az RFV jegyzést lezárását követő napok árfolyamemelkedését szemlélve nyilván izgalommal figyelik a részvény piacán a fejleményeket, azonban a nyereségük a prompt piacon egyelőre nem forintosítható, mivel a részvények még nem kerültek jóváírásra az értékpapírszámlájukon. A sikeres részvénykibocsátás hírét követően a most még alacsony közkézhányaddal forgó részvény árfolyama a magasba lendült és kedden reggel 3200-3500 Ft között mozgott. Ez a 2750 Ft-os jegyzési árhoz képest jelentős, 16-27 %-os nem realizált profitot jelent. Az egy hét alatt több mint 20 %-os profit nagyon jól hangzik, de kérdés, hogy lehet-e ezt ténylegesen realizálni, hiszen az új részvények még nem kerültek jóváírásra.

Az Equilor szerint a legkézenfekvőbb mód a nyereség realizálására az, ha a határidős részvény szekcióban keressük a megoldást: az RFV Nyrt. részvényeinek is létezik határidős piaca, ahol a jegyzésben sikerrel résztvevő befektetők akár "előre" értékesíthetik a következő hetekben jóváírásra kerülő részvényeiket. A leendő RFV részvénytulajdonosok így előre biztosíthatják magukat az ellen, hogy később – amikor a részvényeikhez hozzájutnak – ne szenvedjenek veszteséget amiatt, ha esetleg akkor már alacsonyabb lesz az árfolyam. A határidős technika alkalmazásakor fontos odafigyelni a határidő kiválasztására, hiszen az új értékpapírok jóváírásának időpontja még bizonytalan, ezért olyan határidő választása javasolt, amikor nagy valószínűséggel az értékpapírok már birtokunkban lesznek. Érdemes azt is fontolóra venni, hogy ha tovább emelkedik az RFV ára akkor abból nem részesedik már a részvényes, sőt a határidő kifutásáig finanszírozási kötelezettsége is felmerül. A fenti technikát fedezésnek nevezzük, és mint minden határidős ügylethez, itt is letétet kell képeznünk a pozíció megnyitásához.

Equilor javaslat:

Javasolt határidő:  2009. október
Kontraktus méret:  1 kontraktus (100 db RFV részvény)
Letétigény:   KELER kétszerese

A részvény határidős piacát persze arra is használhatjuk, hogy határidőre vásárolunk értékpapírokat a további árfolyamemelkedésben bízva, ekkor azonban fel kell készülnünk arra, hogy a határidős piac meglehetősen illikvid, tehát a pozíció zárása nehézségbe ütközhet (lehet hogy meg kell várni a kifutását).

A fenti lehetőségeket vélhetőleg még nem sokan próbálják meglovagolni, mivel az RFV határidős könyvei kedden reggel még üresek voltak.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.