BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Melyik részvény lesz ma a nyerő? Továbbra is erős a forint

A Budapesti Értéktőzsde vezető indexe kisebb-nagyobb ingadozásokkal tartja a nyitáskor megszerzett 2,5 százalék körüli erősödését. A BUX délután kettő körül 2,47 százalékos, 446,64 pontos emelkedés után 18 518,48 ponton állt. A forint kurzusa továbbra is a kora reggel elért 268,5 forint körül ingadozik az európai közös valutával szemben.

A nap legjobban növekvő részvénye továbbra is az FHB, amely pozitív második negyedéves jelentése után kezdett el szárnyalni, igaz mindössze 170 millió forintos forgalom mellett. A bankpapírok délután kettő körül 11,01 százalékos emelkedés után 917 forinton álltak.

 

 

A vezető részvények közül a legnagyobb forgalom mellett legjobban az OTP teljesít. A bank részvényei 4,25 százalékos erősödés után 4 900 forinton álltak délután kettő körül. A bankpapír forgalma 20,8 milliárd forint volt, amely a teljes parkett 23,8 milliárd forintos forgalmának közel 90 százaléka.

 

A többi vezető részvények is drágult a nap eddigi része folyamán. A Mol 1,1 milliárdos forgalom mellett 2,13 százalékkal 13 890 forintra erősödött. A Magyar Telekom 433 millió forintos forgalom mellett 1,62 százalékos drágulást követően 686 forintot ért.

 

Drágultak a gyógyszergyártók részvényei is. Az EGIS 1,46 százalékos erősödés után 20 800 forinton állt. A Richter papírjaival 0,37 százalékos árnövekedés után 36 035 forintért kereskedtek.

 

Tartja a megszerzett szintet a forint is. A hazai fizetőeszköz az európai piacok nyitásakor, a Fed tegnapi kamatdöntését követő pozitív befektetői hangulat közepette 268,5 forint körüli árfolyamra erősödött. Az európai közös valuta egy egysége délután kettő körül 268,45 forintot ért. Ugyanekkor egy amerikai dollárért 188,4 forintot, egy svájci frankért 174,49 forintot, míg száz japán jenért 196 forintot adtak.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.