BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gyűjtőakciók a bankoknál

Az utóbbi hónapokban több hitelintézet is újra csatasorba állította a jelentőségéből az elmúlt években sokat vesztett megtakarítási számlát, hagyományos és korszerűsített formákban egyaránt. Az új vagy megújított konstrukciók bevezetésének hátterében a forrásszerzési cél áll: az ezeken a számlákon elhelyezett összeghez ugyanis – ellentétben a lekötött betétekkel – nagyon ritkán nyúlnak az ügyfelek.

A megtakarítási számlák rugalmasabbak a lekötött betéteknél: az ügyfél korlátozott gyakorisággal, de kamatveszteség nélkül hozzáférhet a számláján lévő öszszeghez, és bármikor, bármennyivel növelheti az ott elhelyezett pénzt. A szabadabb hozzáférésnek ugyanakkor ára van, hiszen a megtakarítási számlák kamatai jóval elmaradnak a lekötött betétekétől, jelenleg több millió forint elhelyezésével is csak évi 5-6 százalékot érhetnek el az ügyfelek.

A CIB Bank a Malacpersely Számla nevű konstrukcióját kínálja lakossági ügyfeleinek. Ennél a terméknél 7 százalékos kamat jár az 5 millió forint alatti összegre is, amennyiben az ügyfél az adott havi kamatperiódusban legalább 10 ezer forintot megtakarít, és ebben az időszakban a megtakarításait sem csökkenti. (Amennyiben az adott kamatpe-riódusban nem érkezik be új megtakarítás, vagy érkezik, de 10 ezer forintnál kevesebb, az alkalmazott kamatláb 3 százalék a teljes egyenlegre. Ha viszont az adott kamatperiódusban a számlán bármilyen terhelés történik, az alkalmazott kamatláb már csak egy százalék.)

A számla fenntartása díjmentes, és nincs minimális kezdő befizetés sem. Ingyenes bankkártyát is igényelhetnek hozzá a CIB ügyfelei. A hitelintézet egyébként most akciós feltételekkel is kínálja a konstrukciót: ha az ügyfél CIB Malacpersely Számlát nyit 2010. január 29-ig, ajándékot kap, illetve ha jövő decemberig minden hónapban legalább 10 ezer forintot megtakarít, az év végén ötezer forintot jóváírnak a számláján.

A teljes lakossági termékpalettát kínáló FHB is a terméklistába vette a megtakarítási számlát, amely euróban is elérhető a hitelintézetnél. A konstrukció érdekessége, hogy a kamatláb mértéke havonta, a bankközi irányadó rátától függően változik. Az ügyfél emellett rugalmasan növelheti megtakarításait: belföldről és külföldről egyaránt fogadhat deviza- vagy forintátutalást, sőt megtakarításait befizetéssel is növelheti. A számlanyitás az FHB-nál is ingyenes, számlanyitási minimum sincs. Ha pedig az ügyfélnek már van az FHB-nál bármilyen típusú lakossági bankszámlája, számlavezetési díjjal sem kell kalkulálnia.

Emelkedés a hazai betéteknél

A hazai háztartások a megszokottnál jóval nagyobb ütemben, majdnem 12 százalékkal növelték a pénzügyi szolgáltatóknál elhelyezett betéteik állományát az októberig tartó egy évben, így az a hónap végén már elérte a 7444,5 milliárd forintot. Ennek majdnem háromnegyedét éven belüli lejáratú, lekötött konstrukciókban helyezték el, a maradékon az éven túli, illetve látra szóló betétek osztoztak. A lassuló növekedés a jövőben várhatóan tovább csökken.

A mérséklődő kamatok miatt a lekötött betétek veszítenek vonzerejükből, és ismét az alternatív instrumentumokra – főként a befektetési alapokra – terelődhet a lakossági befektetők figyelme.A legösszetettebb konstrukcióval ugyanakkor kétségtelenül a Raiffeisen Bank jelent meg a piacon, hiszen az ügyfél több feltétel mentén gyarapíthatja megtakarításait. A Raiffeisen Rendszeres Megtakarítási Programban való részvétel alapvető feltétele ugyanis, hogy a csatlakozó kliensnek legyen egy lakossági forintfolyószámlája, egy bankkártyája (ez lehet hitel- és betéti típusú is), illetve értelemszerűen megtakarítási számlája is. A termék egyediségét leginkább az adja, hogy amennyiben az ügyfél vásárol a bankkártyájával, akkor 500 forintot jóváírnak a megtakarítási számláján. A programban megállapítottak bónuszlehetőségeket is, és ezekkel természetesen az ügyfél akkor jár a legjobban, ha a kártyáját egy adott időszakban minél többször fizetésre használja, illetve a megtakarítási számláján minél kevesebbszer végez terhelési tranzakciót.



A mérséklődő kamatok miatt a lekötött betétek veszítenek vonzerejükből, és ismét az alternatív instrumentumokra – főként a befektetési alapokra – terelődhet a lakossági befektetők figyelme. -->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.