BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

"Az euró szenvedni fog"

Az euró második napja gyengül a dollárral és a jennel szemben a görög válság hatására. A Bloombergnek nyilatkozó elemző szerint a közös európai valuta megszenvedi a helyzetet akkor is, ha nem következik be a görög államcsőd.

Az euró 1,3667 dollárt ért az ázsiai kereskedésben délután, az európai valuta két napja folyamatosan gyengül mind a zöldhasúval, mind a jennel szemben. Bár a görög kormányzat deficitcsökkentésre irányuló javaslatának hatására az S&P megerősítette Athén hitelminősítését, a németországi nyilatkozatok további bizonytalanságot keltettek.

Mint arról beszámoltunk, Görögország leszögezte, hogy inkább az Európai Uniótól kérne segítséget, mint az IMF-től. Eközben Angela Merkel kancellár vezető pénzügyi szóvivője úgy fogalmazott, hogy az IMF nélkül megkísérelni megmenteni az országot "nagyon bátor kísérlet" lenne.

Az eurót alapvetően aláássa ez a helyzet, még akkor is, ha nem következik be a görög államcsőd. Az eurózóna lassan növekszik majd, az euró pedig szenvedni fog – kommentálta a helyzetet a Bloombergnek a HiFX szenior elemzője Sydney-ben. Lee Wai Tuck, a Forecast Pte elemzője hozzátette: a kínai megszorítások és az európai zavarok további kockázatkerüléshez vezetnek, ezért a befektetők a dollárt és a jent részesítik előnyben az euróval szemben.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.