BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

BÉT: szeptemberben beindul a rendes kereskedés

Az elmúlt héten még nyári üzemmódban folyt a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén, a gyenge forgalom mellett nem voltak nagyobb elmozdulások, leszámítva az OTP esését.

A piaci szakértők arra számítanak, hogy a nyári szezon végével szeptemberben beindul a rendes kereskedés, és számottevő változás csak ez után várható.

A BUX a múlt héten 70,48 ponttal, 0,32 százalékkal emelkedett, 22 024,37 ponton zárt pénteken. A vezető részvények közül csak az OTP-nek esett az árfolyama - közel 10 százalékkal -, a többi blue chip nyereséggel zárta a hetet. A heti részvényforgalom 98,5 milliárd forintot ért el, míg az előző, négy munkanapos héten 43 milliárd forint értékben születtek üzletek. Az index a 2009. december végi 21 227,01 pontos értékénél jelenleg 797 ponttal, 3,75 százalékkal áll magasabban.

A múlt héten a befektetők főként a makroadatokra figyeltek, amelyek nem adtak okot az optimizmusra.

A CIB Bank heti elemzésében rámutat: Amerikában az új házak értékesítésének üteme és a munkanélküliségi segélyek négyhetes átlaga is a legrosszabb értékeket mutatta 2010-ben. A kockázatvállalási kedv továbbra is alacsony, emiatt a befektetők a biztonságosnak tartott eszközökbe - főként amerikai és német állampapírokba - menekítik a pénzüket. Az alacsonyabb kamatkörnyezet felé áramló pénzek hatására pedig a svájci frank és a japán jen erősödése is töretlen. A svájci frank árfolyama a forinttal szemben történelmi rekordot döntött a héten 219 forint fölötti értéken. Ez is közrejátszott az OTP árfolyamának csökkenésében, emiatt ugyanis tovább romolhat a bank hitelportfóliójának minősége.

A magyar piacon bizonytalanságot okozott az IMF tárgyalások kérdése is. A Nemzetgazdasági Minisztérium kedden azt közölte, hogy az ősszel folytatódhatnak a tárgyalások a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), a következő napon viszont egyértelművé tette , hogy a tervezett tárgyalásoknak nem célja egy újabb kölcsönmegállapodás megkötése, azaz Magyarországnak nincs szüksége új hitelmegállapodásra. Az IMF megerősítette, hogy kész Magyarországgal a tárgyalások újraindítására, az IMF-küldöttség budapesti látogatására vonatkozóan azonban nincs konkrét időpont. A legutóbbi hitelfelülvizsgálati tárgyalások az IMF és az Európai Unió küldöttségével megállapodás nélkül értek véget július 17-én.

A BÉT 98,5 milliárd forintos heti forgalmának 76 százalékát az OTP részvények adásvétele tette ki. A Mol 9,8 százalékkal, a Richter 7,7 százalékkal, a Magyar Telekom pedig 2,6 százalékkal részesedett. A vezető részvények közül az OTP 9,82 százalékos veszteséget szenvedett el, 4.500 forintra esett az árfolyama. A Mol 2,71 százalékkal erősödött, 20.850 forinton zárt pénteken. A Magyar Telekom részvények ára 1,65 százalékkal 678 forintra nőtt. A Richter 7,12 százalékkal drágult, 45.900 forinton fejezte be a hetet. Az Egis árfolyama 3,17 százalékkal 20.680 forintra emelkedett. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 26 ponttal, 1,27 százalékkal 1.996,70 pontra csökkent.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.