BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Főként a vártnál rosszabb amerikai adatok miatt esett a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 206,31 pontos, 0,93 százalékos csökkenéssel, 21.953,89 ponton zárt csütörtökön.

    A részvénypiac forgalma 9,5 milliárd forint volt csütörtökön, a vezető részvények az erősödő Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

    Elsősorban az Egyesült Államokban délután megjelent, vártnál rosszabb makrogazdasági adatok hatására csökkentek az európai, így a budapesti részvénypiac indexe az MTI által megkérdezett szakértők szerint.

    Kilenc hónapja legmagasabb szintre nőtt - a várt csökkenés helyett - az első ízben munkanélküli segélyért folyamodók száma az Egyesült Államokban a múlt héten. Az amerikai jegybank (Fed) philadelphiai részlege pedig azt közölte, hogy a várt növekedés helyett csökkent a feldolgozóipari aktivitás augusztusban a közép-atlanti térségben.

    Varjú Péter, az Erste Bank üzletkötője elmondta, hogy a pozitív kezdés után egy erősebb esést követően inkább fölfelé indultak az árfolyamok, majd "lecsorgás" következett, de a vártnál rosszabb amerikai mutatók közzététele után kezdtek esni igazán az árak.

    Kovács Roland, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője elmondta, hogy a közép-kelet-európai régió jobban teljesített a nyugat-európaihoz képest.

    A Mol 395 forinttal, 1,91 százalékkal 20.300 forintra csökkent, 1,2 milliárd forintos forgalomban.

    Az OTP részvények ára 60 forinttal, 1,19 százalékkal 4.990 forintra esett, forgalmuk 6,4 milliárd forintot tett ki.

    A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,45 százalékkal 667 forintra erősödött, forgalma 222,7 millió forint volt.

    A Richter papírok árfolyama 200 forinttal, 0,46 százalékkal 42.850 forintra gyengült, a részvények forgalma 696,6 millió forintot ért el.

    Szektortársa, az Egis 46,9 millió forintos forgalom mellett 175 forinttal, 0,87 százalékkal 20.045 forintra csökkentette értékét.

    A BUMIX 2.022,33 ponton zárt csütörtökön, ez 0,21 pontos, 0,01 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.