BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A kínaiak hajtották fel az árakat Forró Tamás galériájában

Jól indult az aukciós szezon a Belvedere Szalonnál: a múlt szombaton rendezett ázsiai műtárgyárverés tételei szinte kivétel nélkül elkeltek.

Forró Tamás szerint a gyakran jelentős, tízszeres vagy még nagyobb licitemelkedés a kínai vásárlók érdeklődésének volt köszönhető. A porcelánokra ugyanúgy élénken licitáltak a távol-keleti vevők, mint például a tibeti hegyikristály tárgyakra, így sok esetben fél- és egymillió forint közötti leütési árak születtek.

A Belvedere e hét szombaton sorra kerülő 29. művészeti aukcióján szereplő 163 tétel között a pár százezer forintos képek dominálnak, de magasabb induló árakkal is találkozunk.

Így például Orbán Dezső 1915-ből származó, a dubrovniki tengerpart szikláit megörökítő vásznáért (30. tétel) 1,6 millió, Boromisza Tibor önarcképéért (50.) 2,8 millió, Derkovits Gyula Hazafelé című 1920-as „árkádiai” kompozíciójáért (91.) pedig 9,5 millió forinttól lehet ringbe szállni. A legnagyobb összegről, 18 millió forintról a Ború és derű című korai Gulácsy-kompozíció (74.) indul.

Az alacsonyabb árkategóriában kiemelt figyelmet érdemelnek a Kondor Béla-rézkarcok (1. és 3. tétel, 80, illetve 95 ezer forint), Pittner Olivér nagybányai pasztellje (152., 160 ezer), ef. Zámbó István (60., 61. tétel, 240, illetve 480 ezer) képei. A kevéssé ismert művésznév ellenére izgalmas Endresz Alíz 37. számon, 750 ezer forintról induló tájképe is, amely szerepelt a Magyar Nemzeti Múzeumban, a Saphier-gyűjteményből 2008-ban rendezett Hölgyek palettával – Magyar nőfestészet 1895–1950 című kiállításon.

A cikk teljes terjedelemben itt olvasható el

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.