BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ma egy kicsit lehiggadhat a piac

Elemzők szerint jó hatással lehet a magyar tőzsdére a hétvégén elfogadott ír mentőcsomag és a mai jegybanki kamatdöntés

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 180,26 pontos emelkedéssel, 20.943,80 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest 0,87 százalékkal erősödött.

A legfrissebb piaci adatokért kattintson ide!

Vavrek Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. értékpapír üzletágának vezetője elmondta: abban bízik, hogy hétfőn kicsit megnyugszik a piac a csütörtöki és a pénteki mélyrepülés után. A nemzetközi hangulat viszonylag jó, a forint is hozzávetőleg stabil - hívta fel a figyelmet.

A forgalom visszaállhat az átlagosra, a részvénypiac a pénteki záróértéknél kissé magasabban nyithat - vélekedett az üzletág vezető.

Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője is emlékeztetett arra, hogy két napja zuhan a magyar piac. Bár pénteken már mutatta a feléledés jeleit, Balásy Zsolt szerint a döntő az lesz, hogy a jelenséggel hétfőn délután gyakorlatilag először találkozó amerikaiak mire használják az újabb magyar vesszőfutást: adni, vagy venni.

A CIB Bank elemzésében arra hívja fel a figyelmet, hogy vasárnap aláírtak az ír mentőcsomagot, ami egyelőre úgy tűnik, pozitív hatással lesz a hétfői kereskedésre, mivel az európai és amerikai határidők pozitívba fordultak a hírre. Makroadat hétfőn csak az eurozónából érkezik, de valószínűleg inkább az általános piaci hangulat lesz a meghatározó - teszik hozzá a CIB elemzői.

Hozzáteszik: hétfőn dönt a monetáris tanács az alapkamat mértékéről, várakozásaik szerint marad az alapkamat 5,25 százalékos szintje, így lényegi reakciót nem várnak a piacon.

Az elmúlt héten jelentős veszteségeket szenvedtek el a részvények a BÉT-en, az esésben - a kedvezőtlen nemzetközi hangulat mellett - elsősorban a nyugdíjrendszer átalakításával, a kötelező magánnyugdíjpénztárak megszüntetésével kapcsolatos kormányzati döntések játszották a főszerepet.

Emelkedő indexek várhatók az európai tőzsdék nyitásakor

A várakozások szerint mérsékelt index erősödéssel nyugtázzák nyitáskor az európai tőzsdék az ír pénzügyi mentőcsomag hét végén nyilvánosságra hozott részleteit, bár az aggodalmak még nem oszlottak el a szuverén adósságszolgálati válság átterjedésével kapcsolatban más euróövezeti perifériális országra. A nemzetközi értékpapírpiacokat változatlanul nyomás alatt tartja a koreai válság eszkalálódásának veszélye.

A nyitás előtt két órával a londoni FTSE-100 indextől 15 pontos, a frankfurti DAX-30 indextől 15 pontos, a párizsi CAC-40 indextől 9 pontos emelkedést vártak a szakértők.

Hétfőn reggel az olaj ára emelkedett, a WTI nyersolaj határidős jegyzése 84,40 dollár hordónként, 64 centtel, 0,76 százalékkal magasabb a pénteki amerikai zárásnál. A Brent nyersolaj határidős jegyzése 86,58 dollár, 1,00 dollárral, 1,17 százalékkal magasabb a pénteki zárásnál.

Az arany határidős jegyzése emelkedett: a legközelebbi teljesítésű kontraktus 1.364,50 dollár unciánként, 2,10 dollárral, 0,15 százalékkal magasabb a pénteki zárásnál.

 

A nyitás előtt két órával a londoni FTSE-100 indextől 15 pontos, a frankfurti DAX-30 indextől 15 pontos, a párizsi CAC-40 indextől 9 pontos emelkedést vártak a szakértők.

Hétfőn reggel az olaj ára emelkedett, a WTI nyersolaj határidős jegyzése 84,40 dollár hordónként, 64 centtel, 0,76 százalékkal magasabb a pénteki amerikai zárásnál. A Brent nyersolaj határidős jegyzése 86,58 dollár, 1,00 dollárral, 1,17 százalékkal magasabb a pénteki zárásnál.

Az arany határidős jegyzése emelkedett: a legközelebbi teljesítésű kontraktus 1.364,50 dollár unciánként, 2,10 dollárral, 0,15 százalékkal magasabb a pénteki zárásnál. -->

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.